A környezet és a hosszú egészséges élet kapcsolata

Táplálkozás, ivóvíz, termőtalaj, levegő, fény, környezet

A táplálkozás kulcs fontosságú a hosszú, egészséges élet megéléséhez. Azok az emberek akik matuzsálemi kort érnek el kevés kalóriát esznek, nincsenek köztük elhízott emberek. Gyakran böjtölnek hosszabb, vagy rövidebb ideig. Táplálékaik nagy százaléka növényi eredetű étel de vannak akik vegánok, akik 100%-ban csak növényi étrenden élnek. Természetes gazdálkodásból származó vagy vadon termett jó minőségű növények kerülnek asztalukra. Nem használnak feldolgozott, adalékanyagokkal dúsított mesterséges élelmiszereket, sok helyen sót, cukrot, fehér lisztet és állati zsiradékot sem. Nem használnak élvezeti, és mesterséges élénkítőszereket, hanem gyógynövényekkel, nyers ételekkel, és természetes ásványi anyagokkal növelik életerejüket. A tápanyagok arányában is fele fehérjét, és negyed része zsírt fogyasztanak mint a civilizált emberek. Érdekes kísérlet alanyai voltak egy alkalommal az okinawai emberek, amikor Brazíliába költöztek, ott természetesen átvették a helyiek életformáját és táplálkozási szokásaikat. Az eredmény önmagáért beszélt ugyanolyan arányban lettek betegek mint a brazilok, és 17 évvel rövidebb ideig éltek mint otthoni okinawaiak. Tehát maga az életforma még erősebb hatást gyakorol a hosszú életre mint a gének.

Civilizált országokban hiába magasabb a várható életkor, sok ember élete folyamán 8-10 évet betegségben tölt el. Ezzel szemben a természettel összhangban élő emberek maximum 1 évet betegek életükben. Ismeretlenek a civilizációs betegségek, 90-100 éves emberek még olyan szellemi és fizikai állapotban vannak, hogy sok civilizált ember fele idős korában megirigyelné őket. A kimagaslóan magas kort megért embercsoportok mentálisan, érzelmileg, és fizikailag is sokkal egészségesebben, harmonikusabban, és természetesebben táplálkoznak. Nagyon fontos meghatározó tényezők a harmonikus táplálkozásnál, a minőség, a mennyiség, a természetesség, a társítás, a sorrend, a gyakoriság, a feldolgozottság. A természetes anyaföldből, és gazdálkodásból származó élelmiszerek minősége, élettani hatása önmagáért beszél. A mértékletesség minden területen a kiegyenlített működés alapköve. A természetesség alatt azt értem hogy például egy sárgarépát vagy egy retket nem hámozva és leveleitől megfosztva fogyasztunk, hanem teljes eredeti formájában, minden értékét megőrizve. A megfelelő ételtársítás, és sorrend a jó emésztés alap kritériumai. Az étkezések gyakorisága tisztulás és energiatakarékosság szempontjából meghatározó.

Az ételek feldolgozottsági formája teljesen különböző élettani hatásokat válthat ki a szervezetben. A nyers, erjesztett, aszalt, magas hőfokon hőkezelt, rövid ideig hevített, hosszú ideig sütött, és az iparilag nagyon összetett folyamatok által feldolgozott ételek mindegyike más hatásfokkal rendelkezik. A természetes növényi táplálékok hosszú távon nagyon jól karbantartják a szervezetet, megfiatalítják a sejteket, harmonizálják az élettani folyamatokat, és ez által folyamatosan működik a szervezet öngyógyító rendszere.
A nyers ételek tartalmazzák az éltető enzimeket, amelyek szerepe annyira nélkülözhetetlen hogy egy perc alatt 36 millió biokémiai folyamatban vesznek részt, ezért enzimek hiányában alakulnak ki a leggyakoribb civilizációs betegségek. Az emberi szervezetben 3000 enzim működik, amik idővel,  csökkenésük miatt pótlásra szorulnak, de olyan formában hogy az enzimeket csak élő szervezetek tudják létre hozni, ezért csak a nyers ételek tartalmazzák őket. Az enzim hiányos táplálkozás következtében az ételek tápanyagai, és nélkülözhetetlen anyagai nem tudnak fölszívódni, valamint a megfelelő helyre eljutni. A méreganyagok sem tudnak kiürülni a szervezetből, hanem lerakódnak bizonyos testrészeken és idővel kellemetlen betegségek melegágyaivá válnak. Minél több természetes növényi eredetű ételt fogyasztunk amelyeknek nagyon jó tisztító hatásuk van, annál jobban működik az egészséges anyagcsere, és ez által kiürülnek a savasságot okozó mérgek. A lúgosítás nem a savak közömbösítéséből áll hanem a savtalanításból.

A mértékletes és tudatos táplálkozás a hosszú egészséges élet egyik alapköve, ugyanakkor sok ember életét a bőséges és tudatlan, valamint tudattalan táplálkozás rövidíti meg. Sok forgalomban lévő étel nagyon nagy százalékban csak hizlalóanyagot és testidegen anyagokat tartalmaz, amellyel betegségeket generál és éhezteti a szervezetet a nélkülözhetetlen anyagok hiányával. Gyakorlatilag minőségi éhezést teremtve ezzel. A kevés mennyiségű de igazi natúr és főleg nyers étel sokkal több életanyaggal látja el a szervezetet. Számos ember számolt be saját kellemes tapasztalatairól, amikor elhagyták a hagyományos étrendet és áttértek a nyers étrendre, a napi egyszeri étkezésre vagy a vegán táplálkozásra. Hosszú ideje tartó betegségek, rendellenességek  enyhülése  vagy megszűnése, energetikai feltöltődés és kiegyenlítődés a hozománya a természetes étrendeknek. Mindegyik étkezési forma tartalmazhat hőkezelt és nyers ételeket is különböző arányokban. Személyes tapasztalatom hogy legalább fele arányban nyers étel legyen, és a hőkezelt forma is úgy a legjobb ha csak 40 C fokon történik, így őrzi meg legjobban az étel az élő anyagokat, és ezt az alacsony hevítési  formát leginkább lassú aszalással lehet megvalósítani.

Az ivóvíz a tápláléknál is fontosabb életanyag. Az éhezést ha valaki gyakorlott böjtölő 30-40 napig is kibírja szervezeti károsodás nélkül, az ivás hiányát már 3-6 nap megválasztaná, ez egyéntől és klímától is függ.
Az elfogyasztott víz minősége és mennyisége egészségünk alapköve. Az alapmennyiség minimum 3 liter /100 kg, böjtölésnél minimum 4 liter egyénenként. A böjt során fellépő éhségérzetet a megfelelő mennyiségű folyadék csillapítja, és segíti a tisztulást. Nem megfelelő mennyiségű vízfogyasztás esetén fáradtság, fejfájás, emésztési zavarok és a sejtek szomjazása léphetnek föl, valamint a vér besűrűsödik, az ízületek nem tudnak elég kenőanyagot termelni, a szervezet méreganyagoktól nem tud kitisztulni. A víz az anyagcsere folyamatok szállítóeszköze ezért elengedhetetlen a tisztasága, mert a szállítóhelyre érkező teherautó amire rakodni szeretnénk sem megpakolt állapotban érkezik, mert akkor már nem fér rá semmi, vagy csak nagyon kevés. Az ásványi anyagokban gazdag és oxigénnel feldúsított vizek lúgos kémhatásúak, nagyon sok betegségben jótékony hatásúak lehetnek. Elég csak a desztillált vízre gondolnunk, ami semleges kémhatású víz és a rákterápiáknál is az egyik legegyszerűbb gyógyító elem. Sok betegség melegágya a kevés ivás és a nem megfelelő víz vagy más folyadék minősége. Sokan szennyező és méreganyagokkal, gyógyszermaradványokkal telített vizet, vagy mesterséges adalékanyagokkal dúsított szénsavas üdítőket isznak. Az üdítők és az élénkítő koffein tartalmú italok még több vizet vonnak el a szervezettől, ugyanis ezek telített oldatok. Egy pohár szénsavas, mesterséges üdítő két pohár vizet von el a szervezettől, ráadásul a savszintet is határozottan megemeli . Mindkét tényező hosszabb távon életrövidítő.

A víz információ hordozó, kipróbálták ha a pohárra szavakat írunk a víz részecskéi átveszik a szavak rezgését és alakzatokat vesznek föl. Kristály formában  magába rögzíti a képi, a kimondott, a gondolati, és az írott információt. Éppen ezért, mivelhogy az emberi test is 70% vizet tartalmaz a gondolataink és érzelmeink rezgéseit is átveszi a sejtjeink víztartalma. A kimondott szavak még a DNS ünkben is információkként jelennek meg és rögzülnek. Civilizált világunkban a fejlettebb országokban egyre több ház rendelkezik víztisztító berendezéssel. A szénszűrők és a fordított ozmózis megteszik hatásukat, csak a vízmolekulát engedik át. A lúgosítás folyamán először a tisztítórendszer molekula szintig megtisztítja vizet, utána a lúgosítórendszer korallkalcium forgatásával ásványi anyagokat  old  fel a vízben, és oxigénnel dúsítja föl. A forrásvizek is sokkal jobb tisztaságúak mint a csap vizek, bár enyhén savas kémhatásúak. A nagy tisztaságú vizek hatszög struktúrával rendelkeznek ami könnyebben be tud illeszkedni a sejtjeinkbe mint a hagyományos vizek ötszög struktúrája. A természetben jelenlévő édes és sós vizek kémhatása 6,5-8,5 ph. Tekintettel a jelenlegi környezetszennyezésre minden természetből származó vizet alapos megtisztítás, illetve sótalanítás után lehet emberi fogyasztásra alkalmassá tenni. A természetben élő népek körében a legtisztább, ivásra leginkább alkalmas vizek legnagyobb részét a forrásvizek mellett, a gleccser és hó vizek, az esővizek, valamint a harmat vizek adják.

Mostanában népszerűek az ásványvizek műanyag palackban, tartósítószerrel ellátva és hosszabb tárolásnál méreganyagokat kioldva a műanyagból. A biszfenol A, egy ösztrogénhatású hormonkárosító vegyület amely az ásványvíz minőségét a szennyvízéhez hasonlóvá alakítja, és a környezeti hormonok jelentős  részének előfordulásáért is a műanyagpalackok a felelősek. Sokféle formában vannak forgalomban, többségük tisztítással és ásványosítással készült csapvíz. Kérdés hogy az emberi szervezetnek szüksége van e ezekre a vizekre. Az emberiség hosszú évezredeken keresztül kizárólag felszíni vizeket fogyasztott. Tavak, folyók, források alacsony ásványi anyag tartalmú vizét, amelyek a természet által biztosított desztillálási folyamaton mentek keresztül. Ezek a vizek mentesek az oldott ásványi anyagoktól és mindenféle kémiai, valamint mikrobiológiai szennyezőanyagtól. Nagyon fontos hogy az ásványok oldatlan állapotban legyenek jelen a vízben, mert így lágyak a vizek, ellenkező esetben az oldott forma kemény vizeket eredményez amelyek ásványi lerakódnak a szervezet különböző területein. Fontos a kőzetek összetétele amelyen a víz átszivárgott, és a vízadó kőzet mélysége is. A mélyen fekvő kőzetnek magasabb a hőmérséklete így több ásványi anyagot old ki. Felszíni vizeinket sok helyen annyira tönkre tette az iparosodás hogy már csak a mélyebb rétegekből lehet ivásra alkalmas vizet nyerni. Szervetlen ásványi anyagokat tartalmaznak a föld különböző rétegei, és az ásványi anyagokban gazdag vizek is. Az ivóvízben jelenlévő ásványokat a szervezet nem tudja hasznosítani éppen azért mert nem szerves kötésben vannak a vízben.

A termőtalaj is fontos szerepet játszik egészségünk és hosszú életünk megőrzésében. A talaj a földkéreg legkülső, laza termékeny rétege, amely szerves anyagokat is tartalmaz. A termőtalaj mélysége általában 10-40 cm, ez  az érték területenként eltérő. A természetes talajok ásványi anyagokban gazdagok, nagy humusz tartalmúak, nagy termőképességűek, tele vannak élő anyagokkal amelyet a növényeknek is átadnak.
A talajok élettani szerepe, a növények, állatok és az ember ellátása tápanyagokkal, vízzel, valamint a talajban lévő anyagok megkötése és átalakítása. A talajt alkotórészei szerint szilárd, folyékony és gáz fázisú anyagok építik föl.  Élővilágát élő szerves anyagok adják, például növényi gyökerek, mikroorganizmusok, egysejtűek, férgek, rovarok, emlősök. Tartalmaz még bomlástermékeket, fehérje és szénhidrát származékokat, szerves savakat, enzimeket, és humuszt. Szervetlen anyag tartalmát az ásványi anyagok biztosítják, mivel nagyon sokféle talaj létezik, ásványi anyagtartalmuk arányában is jelentős eltérések vannak. Talajtípusok kialakulásában az alapkőzet, az éghajlat, és a növényzet tölti be a legfontosabb szerepet. Folyadékfázisát különféle vizek alkotják, beszivárgó víz, abszorbeált víz, kapillárisvíz, és talajvíz. Gázfázisú anyagai a talajlevegőt alkotják. Oxigéntartalmuk alacsonyabb mint a légköri levegőé, a mikroorganizmusok nagy oxigénfogyasztása miatt, de széndioxid és vízgőztartalmuk sokkal magasabb. Anaerob talajokban talajokban kénhidrogén és metán is lehet a talajgázban.

Érdekes hogyha belegondolunk a talajok összes oxigéntartalma elég magas, ugyanis a  talajok ásványi anyagai is tartalmaznak oxigénkötéseket, a humusz  szintén, valamint a talaj vizeiben, és a talaj levegőjében is ott vannak az oxigénmolekulák. Mélyebb rétegekben 16 kilométer mélységig a földkéreg legfontosabb eleme az oxigén, a kontinentális kéreg felét oxidok építik fel, a többi részt szilícium, alumínium,  vas, kalcium, nátrium, kálium, és magnézium. A talajban végbemenő természetes folyamatok, a fizikai, a kémiai, és a biológiai mállás, a nitrifikáció, az ammonifikáció, humuszképződés és a nitrogénmegkötés. A föld élő energiaanyag ugyanúgy mint a napfény, a víz, vagy a levegő, amelyekkel együttműködve folyamatos élet körforgást biztosít minden élőlénynek. Életteret biztosít a benne és a felszínén  élő élőlényeknek, ezért egészséges élelmiszert csak az egészséges talaj tud produkálni. A talaj termőképességét, életerejét a talajban élő élőlények táplálásával lehet fokozni, szerves állati, növényi, ásványi, és algatrágyák, valamint tarlómaradványok adagolásával. Ha a talajélőlények szerves anyag ellátásában zavar keletkezik, a fajok egyensúlya megbomlik, betegségek lépnek fel amelynek következtében a talajélet és a termőképesség leromlik. Egy maréknyi jól beérett gazdag humusztartalmú föld milliárd számra tartalmazza az élő szervezeteket. A növények, az állatok, és az emberek egészsége nagy mértékben függ az anyaföld egészségétől és életerejétől.

A hagyományos agrár kemikáliákra alapozott iparszerű intenzív mezőgazdasági talajművelések során, a műtrágyázás, és öntözés következtében a talajok minősége nagyon leromlik, ásványi anyagtartalmuk nagy mértékben csökken a kimosódásokkal, szikesednek, savasodnak, a bennük termesztett növények minősége és mennyisége is gyöngébb. Az eróziós kártételek, a tömörödés, a belvízveszély, a termékenység romlás, humusztartalom csökkenése, létfontosságú mikroelemek hiánya, és tápanyagegyensúly felbomlása mind a talajerő csökkenését tükrözik. Az alacsony vitamin és ásványi anyag tartalmú növényi élelmiszerek fogyasztása az utóbbi időkben egyre több embernél okoz különféle szervrendszeri megbetegedéseket. Fél évszázaddal ezelőtt a talajokból a növények 100% ban fel tudták venni a tápanyagokat most legjobb esetben is felét, negyedét, de vannak olyan növények és talajok ahol csak tizedét.

Évente 70 millió hektárral csökken a termőterületek mennyisége és ezzel párhuzamosan drasztikusan csökken a Föld édesvízkészlete is. Nagyon magas a talajpusztulások aránya világszerte, és ebből viszonylag kevés a természeti erők okozta pusztulás, víz, jég, szél, földrengés, vulkanikus működések felszín átalakító munkája. Természetesen az egységbontó emberi beavatkozások okozzák a legnagyobb károkat. A mezőgazdasági tevékenységek, legeltetések, erdőirtások, ökológiai, klimatikus és gazdaságpolitikai tényezők következtében a tönkrement talajok sivatagosodnak nemcsak a meleg éghajlati övekben hanem a mérsékelt övben is. A bányászat, és az ipar is kiveszi a maga jelentős részét a talajok minőségromlásában, a környezetszennyező anyagok óriási mértékű kibocsátásával, és a föld különböző rétegeinek rombolásával. A talajok pusztulása és minőségromlása már évtizedek alatt is látványos méreteket ölt, és ahhoz hogy 3 cm humusz képződjön a szabad természetben 1 évezrednek is el kell telnie.

A Földön a termesztésre használt területek 11 %-a olyan terület amelyen nem a hagyományos, hanem a természetes egyensúlyt megteremtő gazdálkodás folyik. A natúr gazdálkodás megőrzi a talajok természetes termőerejét, szerves trágyázást alkalmaz,  mind emellett természetes védelmet telepít a kártevők és a kórokozók féken tartására. Kedvező növénytársításokat hoznak létre, természetes talajművelést alkalmaznak, valamint talajtakarást növényi anyagokkal, amely megakadályozza a talaj kiszáradását. Ez a talajbarát rendszer meghozza gyümölcsét, a termés teljes biológiai értékkel rendelkezik. Teljes harmóniában élnek együtt a növények és az állatok ebben a termesztési kultúrában. Azok a kertészek akik a természettel összhangban művelik kertjüket ősi szokás szerint a hold fázisai szerint termesztik növényeiket. Ugyanis a hold fázisok meghatározzák a növények élettani folyamatait. Nem mindegy mikor ültetünk, mikor metszünk, mikor vágjuk ki a fát, vagy mikor takarítjuk be a termést.

A levegő oxigénje a sejtek anyagcsere folyamataiban és a szervezet energiatermelésében az egyik legfontosabb elem, mert hiányában 3 percnél tovább nem tudnánk élni fizikai síkon. A légző szervrendszerben történő légcsere a hőszabályozásban, a gázcsere a belső környezet sav bázis egyensúlyának fenntartásában is fontos szerepet tölt be. Percenként  12-16 alkalommal, 7-14 liter levegőt lélegzünk be, de erős fizikai igénybevételnél akár 50-60 litert. Mély légzésnél egy alkalommal 2,5 liter levegőt is belélegezhetünk, mély kilégzéssel 1,5 liter levegő távozik, így  4 liter a vitálkapacitás, valamint 1 liter a maradék levegő. Egy kisgyermek nyugalmi állapotban súlyának arányában kétszer annyi levegőt lélegzik be mint egy felnőtt. A levegő legnagyobb részt nitrogénből, oxigénből, szén dioxidból, metánból, vízgőzből, és nemesgázokból épül föl, és az utóbbi évtizedekben egyre több helyen különböző szennyezőanyagokat is tartalmaz. Egy liter levegő tömege 1,293 gramm 0 celsius fokon, de ez az érték a hőmérséklet emelkedésével csökken. Az ősi időkben a Föld légköri levegőjének oxigén tartalma 33 % volt, jelenleg ez az érték 20,9 %-ra csökkent. Az ősidők óta  nagyon látványosan megváltozott az éghajlat, a felszíni formák, a növények, az állatok, az emberek, hátrányunkra sok változás hanyatló, csökkenő irányba fordult az idők folyamán.

Ennek ellenére a Távol keleti, találékony, és nagy önuralmat gyakorló emberek megtalálták a harmóniát a csökkent lehetőségeket nyújtó természet és az emberi szervezet egészséges működése között. Ezek az emberek rendszeresen gyakorolják a mély légzést amelynek fiatalító hatása van, és szerintük a légzések hosszának megnövelésével életünket is meghosszabbítjuk. A tudatos légzés a mentális és érzelmi diszfunkciós folyamatokra is jó hatást gyakorol. A nagy mennyiségű oxigén sejtszinten energiával tölt fel, és méregtelenít, ennek következtében fontos szerepe van az energia megőrzésben, a szélsőséges időjárási viszonyokhoz való alkalmazkodásban, valamint az anyagcsere folyamataink szabályozásában.
Sok oxigént tudunk felvenni testmozgás során, hegyekben, nyers növényi táplálékokkal, oxigéndús vizek fogyasztásával és zeolittal melynek fele oxigén. A hosszú életet élő embercsoportok többsége magas hegyekben él, ezáltal nagyobb a légző kapacitásuk, és a hegyi életforma élettani pozitív hatása bizonyított a szív érrendszer, a légzőszervrendszer és az idegrendszer egészséges működésében. A levegő oxigéntartalma 1000 méter fölött kezd csökkenni érzékelhető mértékben, de a magaslati élőlények szervezete alkalmazkodik ehhez az életformához a vörösvértestek számának emelésével, mert a sűrűbb vér több oxigént tud szállítani.

Civilizált helyeken a levegőszennyezettsége is aggasztó. A városi levegőben sok nem kívánatos anyag fordul elő amelyek civilizációs betegségek, ezen belül vérrögök, légúti gyulladások, asztmák, allergiák, tumorok melegágyai. Szennyező anyagok között lehet por, korom, dioxin, ózon, benzol, mérgező nehézfémek, nitrogén dioxid, kén dioxid, szénmonoxid, és szén dioxid. Budapest például Európa második legszennyezettebb fővárosa. Minél több zöld növény van az emberi települések közelében annál jobb mert így több oxigént tudnak termelni. A növények nappal napfény, szén dioxid, és víz felhasználásával szénhidrátot, oxigént és vizet termelnek, éjszaka viszont szén dioxidot is. A széndioxid termelésben a mikroorganizmusok, és a fejlettebb élőlények kilégzései is kiveszik a részüket. A légköri oxigén 90%-át algák termelik a Földön, és az összes élőlény egy  harmadát is ők adják. Az algák nagyon találékony megoldást jelenthetnek a jövőben az üzemanyag előállítás területén is. A Föld óceánjainak pár ezreléknyi területén működő algatelepek olaja ki tudná elégíteni a bolygó üzemanyag szükségletét. Az algaolaj  környezetbarátabb mint az ásványi olajok.

nap.jpgnapfény segít az egészség megőrzésében, és megvéd sok betegséggel szemben. Minden élőlény élete valamilyen szinten összefügg a napfénnyel, amely egyike a természet gyógyító erőinek. Ez a forrás táplál, életerőt ad, létezéshez szükséges környezetet teremt, és minden élet közvetítője a Földön. Évezredek óta használják a fény gyógyító erejét különböző kultúrákban. Az ajurvédikus gyógyászat a mai napig alkalmazza drágakövekbe impregnált fényenergia gyógyító hatását. Jótékony hatással van a szív érrendszer és az immunrendszer működésére, valamint aktivitására. A napfény ultraibolya sugarainak hatására a bőrben lévő koleszterinből D3 vitamin képződik amely 100% ban felszívódik. Rendszeres rövid idejű napfényben való tartózkodás serkenti ezen vitamin termelődését, amely a táplálékokból fölvett kalcium hasznosuláshoz nélkülözhetetlen, valamint a napfénynek fontos szerepe van a gyermekkori asztma megelőzésében is. A krónikus D vitamin hiány összefügg  különféle gyulladások, az autoimmun betegségek, az influenza, a vastagbélrák, és a pikkelysömör kialakulásával. A napfény fontos szerepet tölt be az alvás ébrenlét szabályozásában, a hormonrendszer működésében, például az inzulin kiválasztásában, segíti a sejtosztódást és antidepresszáns hatású.

Megdöbbentő az a nemzetközi tanulmány amely szerint a gyermekek és a felnőttek több mint 93%-a D vitamin hiányban szenved az egész Földön. Ez a tényállás azért alakult ki mert nem töltünk elég időt a természetes napfényben, vagy ha tartózkodunk is különböző fényvédő faktoros krémek társaságában tesszük. A D vitamin hiánya a meddő nők 93%-ánál, és a policisztás ovárium szindrómában szenvedő nőknél nagyon magas arányú. A várandós nők többségének D vitamin szintje is sok országban jóval alacsonyabb a szükségesnél. A napenergia hatással van az energia egyensúlyra és az emésztésre, ezért nem mindegy hogy, mikor és mennyit tartózkodunk a tűző napon. Ausztrál kutatók arra a következtetésre jutottak hogy 2-3 óra tartózkodás az erős napfényben szabályozza a szem gyermekkori fejlődését, és a gyerekek nem lesznek rövidlátóak még a rendszeres olvasás és számítógép monitor látásromlást okozó hatására sem. A napfény hullámai az élet és a szervezet működéséhez szükséges energiát és információt hordozzák, erre élő bizonyítékok a növényi kristályok amelyekbe az élet információját impregnálta a napfény. Kétségtelen hogy napfény nélkül nem létezhet élet a bolygónkon.

A civilizált életmód hatására a szabadban, a természetes nappali fényben eltöltött órák aránya 10%, a többi 90%-ot zárt térben és mesterséges térben töltjük. Száz évvel ezelőtt ez az arány fordítva volt a nappali órák 90%-át töltöttük a természetes fényben, kint a szabadban. A szemünkbe hatoló fénynek két fontos funkciója van, az optikai tartomány a látásunkra, az energetikai tartomány az anyagcserénkre és a hormontermelő  mirigyeink működésére gyakorol hatást. Kutatások bizonyították hogy szükségünk van bizonyos mennyiségű ibolyán túli UV fényre hogy megőrizzük egészségünket, ellenkező esetben, a fény hiánya számos civilizációs betegség kialakulásának forrása lehet. Az érzelmi hangulatunk, a szellemi koncentrálóképességünk , és a fizikai teljesítő képességünk nagy mértékben függ a napfénytől. Júniusban a napsütéses órák száma naponta 17 óra, januárban 7 órára csökken ez az érték a mi éghajlati övünkön.

A téli időszakban sok ember egészségi állapota nagyon megérzi a fény hiányát, és az ezzel járó időjárás változásokat, amely következtében stressz, fáradtság, és a depresszió a legelső tünetek. Azok az emberek a legérzékenyebbek akár az egy napon belüli időjárás változásaira, akik tudatilag és érzelmileg is nehezen tudnak alkalmazkodni az adott helyzetekhez, változtatni önmagukon a kiteljesedésükért ,nehezen tudnak elfogadni vagy elengedni bizonyos dolgokat. Vannak emberek akik mozgásszervi fájdalmakkal reagálnak az esőzésekre is. Ez a jelenség a légnyomással  is összefügg, ha valami nagyobb nyomás alá kerül a molekulái összenyomódnak, amikor a nyomás kisebb akkor kiterjed. Ez a megnyilvánulás gázok esetében a legnyilvánvalóbb, de a folyadékok és a szilárd anyagok is változtatják méreteiket kisebb mértékben. A közelgő esővel járó csökkenő légnyomás hatására az élő szövetek kiterjednek, amely az érzékeny helyeken fájdalmat okozhat.

A domborzat a földfelszínen előforduló összetett felszíni formák összessége, mely a felszínt alakító külső és belső természeti erők munkájának együttes eredményeként jött létre az idők folyamán. A domborzat ideiglenes és dinamikus egyensúllyal fejlődött ki, a földkérget alkotó kőzetek fizikai és kémiai tulajdonságaitól függően, továbbá ez a jelenség folyamatos és állandóan változik. A domborzat egyes elemeit vertikális tagolódásuk alapján lehet elkülöníteni, a tengerszint feletti magasság alapján. Az egyes domborzati formák igen különbözőek, lehetnek völgyek, síkságok, fennsíkok, medencék, dombságok, hegységek. A domborzat valójában nem ökológiai faktor, de jelentősen módosíthatja az ökológiai tényezőket, ezért  fontos szerepet tölt be a környezeti tényezők megnyilvánulásaiban, továbbá jelentős a  környezet, a természet és a domborzat egymásra gyakorolt hatása. A domborzat az élővilág sokszínűségét nagy mértékben befolyásolja, hiszen az egyes domborzati formák különbözősége okán kőzet minőségbeli eltérések adódnak, melyek a talajok sokféleségét eredményezik. A talajok sokfélesége, pedig összefüggésbe hozható az élővilág gazdagságával.

Ezen túlmenően a domborzat tagoltsága a helyi mikroklimatikus viszonyok megváltoztatásáért is felelős, így a domborzat módosítja a napsugárzás beesési szögét, a csapadék mennyiségét, a szél erejét és fő irányát. Ilyen módon pedig hatással van a talaj erodálódására, de befolyásolja a helyi vízrajzi viszonyokat is. E tulajdonságaival a domborzat meghatározza a növény és az állatvilág változatosságát, befolyásolja a fajok elterjedését. Könnyen belátható, hogy amennyiben a domborzati formákban bármilyen változás áll be, az hatással van az élővilágra is. Nem szabad  figyelmen kívül hagynunk az antropogén domborzat átalakító hatásokat, melyek között szerepel többek között a talajművelés, az erdőirtás, a bányászat, az útépítés, a vízrendezés, a városok építése is. Az emberiség, a bolygó, a természet, a domborzat, az éghajlat, a környezet és a naprendszer egységes egészet alkot és nagyon sokféle tényező összefügg egymással. Az emberiség is nagy mértékben tudja befolyásolni ezen működő erőket, amelyek visszahatnak és folyamatos változásokat produkálnak életünkben. Hordozhatnak kedvező és kedvezőtlen lehetőségeket amelyek által életminőségünk javát is szolgálhatják, de romboló erők formájában is megjelenhetnek.

A nagyobb szerkezeti formákat hegységek, völgyek a Föld belső erői hozzák létre, amelyek a Föld belső hőjéből származnak. A geomorfológia a külső erők által alakított felszíni formák színes és gazdag választékát mutatja be. Ezek közvetetten a napsugárzás hatására alakulnak ki: szél, víz, jég felszínformáló hatására, illetve a tömegmozgások csuszamlások, suvadások, omlások, folyások a gravitáció következtében hatnak. Epirogenetikus mozgások, amelyek földtanilag hosszú időn keresztül, nagy területeken hatnak és széles ívűek, epirogén zónák formájában. Ezen átalakulások következtében az altalaj tektonikus szövete szenved változást mert, a mozgások leginkább függőleges irányban mennek végbe, főleg emelkedésekből és süllyedésekből állanak s így a szárazföldek, kontinensek keletkezésében van nagy szerepük. Orogenetikus mozgások, a földkéregben helyenként fellépő feszültségek következményei, vetődéseket és redőket létrehozó, gyors folyamatok, amelyek a hegységek képződésében töltenek be fontos szerepet.


Hegységek földkéreglemezek töréséből, vagy ütközéséből jöhetnek létre, gyűrődéssel, illetve vulkanikus tevékenység eredményeképpen. A keletkezés módjától, a találkozó lemezek minőségétől függően szerepe van a hegységképződésben az üledéknek. A hegységképződés egy részét az izosztázia jelensége magyarázza. Ez a gravitáció földfelszíni eloszlásának egyenetlenségeit, illetve az ebből eredő mozgásokat jelenti, a kéreglemezek vastagsága és sűrűsége megszabja azt az egyensúlyi magasságot, amelyre egy lemeznek az asztenoszférában úszva ki kell emelkednie, vagy lesüllyednie. Az epirogenezis globális szárazulatképződés, a Föld nagy részére, de legalább nagy tengermedencékre kiterjedő tengerszint süllyedés vagy térszín emelkedés. A tengerszint lassú csökkenésének hatására a self vagyis kontinentális talapzat egyre nagyobb része kerül szárazra. A szárazföldön ezért inkább erózió, mintsem az üledékképződés jellemző, vagyis üledékhézag keletkezik,  egyrészt nem képződik új üledék, másrészt a korábbi üledékek is lepusztulnak.

A tektogenezis a hegységképződés előkészítő fázisa, a hegységképződésben részt vevő tektonikai szerkezetek kifejlődése. Amikor úgy találkozik két kéreglemez, hogy legalább egyikük óceáni, ezek ütközésekor a nehezebbik a másik alá nyomul, ez a folyamat a szubdukció vagyis betolódás. Ez az a folyamat, amelyben az óceánközépi hátságoknál mindkét irányba termelődő óceáni litoszféralemez megsemmisül az alátolódási szubdukciós zónák mentén. Ha az ütköző óceáni lemez már elég idős, tehát eléggé lehűlt, sűrűbb, mint alatta az asztenoszféra, és elkezd alábukni, akkor rá nem a felhajtó, hanem húzóerő hat. Ez az árokhúzás adja a lemezeket hajtó erő döntő részét körülbelül 90%-át. Hatására a meghajlott lemez hátragördül, azaz a szubdukciós zóna hátra, az óceán felé mozog, létrehozva a szigetíveket és a mögöttes peremi medencéket. A Föld szeizmikus energiájának döntő hányada az alátolódó lemezekben szabadul fel, de az igazán nagy földrengések többsége kelet pacifikus alátolódások mentén robban ki.

Az ütközés frontja előtt mélytengeri árkok alakulnak ki, ezekben a geoszinklinális árkokban halmozódik fel az az üledék, amelyből kőzetté válva a hegységek anyaga lesz. A tektogenezis az a szakasz, amelyben a teknőkben az üledék egy része összetorlódik és meggyűrődik. A felhalmozódott üledék más része az alábukó lemezzel a szomszéd lemez szegélye alá préselődik, és ott részben megolvad a felemelkedő magmából lesznek a szigetív típusú vulkánok. Az előbbiekhez hasonló módon alakulnak ki hegységrendszerek két óceáni lemez ütközésekor is. Az így kialakult hegyeket szigeteknek látjuk. A Csendes óceán medencéjét nyugatról határoló árkokban például a Mariana árokban a Csendes óceáni lemez idősebb darabjai buknak a fiatalabb Ausztrál lemez alá. Tágabb értelemben az orogenezis a teljes hegységképződés, szűkebb értelemben a kisebb területi egységek felgyűrődése, kiemelkedése. Többnyire szakaszos folyamat, egyes szakaszai az orogén fázisok, és a tektonikai fázisok.

Két kontinentális lemez ütközése a kollízió, a kontinentális lemezek átlagos sűrűsége 2,8 g/cm³ annyival kisebb, mint a köpenyé 3,4 g/cm³, hogy tartós alábukásra képtelen. Ezért a két lemez úgy feszül egymásnak, hogy a peremvidéken mindkettő anyaga felgyűrődik. Ilyen folyamat az Eurázsiai hegységrendszer felgyűrődése, és ezen belül például Elő India és Ázsia ütközése, amelynek eredménye a Himalája felgyűrődése. Ilyenkor az ütközés teljesen fölemészti a két szárazföldi lemezt eredetileg elválasztó és az ütközés közben alábukó óceáni kérget, a rajta lerakódott üledék redőkbe gyűrődik, és az ütköző lemezek kipréselik maguk közül. Ezek az üledékes kőzetek adják a feltorlódó lánchegység fő tömegét.

A vulkanikus formáknál a földkéregben felfelé áramló magma ha lávaként a felszínre jut, akkor közvetlenül vesz részt a felszín formálásban, ha a kéregben megreked akkor csak a fölötte lévő réteg lepusztulása után kerülhet a felszínre. A kéregben megrekedt magma batolitot alkot. A sűrű magma megemeli a rétegeket lakkolitot alakítva ki, ha hígan folyik a rétegek megemelése nélkül stillt hoz létre. A távolodó lemezszegélyek mentén a felszínre jutó híg láva például a bazalt nagy területeket borít be, eltakarva a korábbi felszín egyenetlenségeit. Ezen vulkanikus talajok nagyon gazdagok ásványi anyagokban, olyannyira hogy évente többszörös termést is produkálhatnak a rajtuk termesztett növények. A sűrűn folyó láva például az andezit jellegzetes vulkáni kúpokat alakít ki. A magkamrából pótlódó láva a krátereken jut a felszínre. Nagyobb robbanásos kitörések esetén a kráter beszakadhat, és a helyén kaldera alakulhat ki. A kalderákban vulkanikus úgynevezett kráter tavak jöhetnek létre, amelyek kitűnő élőhelyet biztosítanak az ehető algák számára.

Azon vulkánoknál alakul ki kaldera amelyek kevés lávát termelnek, de nagy mennyiségű gőzt és gázt hoznak a felszínre, amelyek a robbanást okozzák. A vulkanikus gázok fontos szerepet töltenek be a kőzetek kristályosodásánál is. A kőzetek a nagy belső nyomástól megrepednek és a nagy hőtől megolvadnak, továbbá a gázok elegyednek az olvadékkal és a hasadékokban az alacsonyabb hőfokra hűlés után elindul egy hosszú kristályosodási folyamat. Ez a folyamat a magma megszilárdulásáig tart, melynek eredményeként létre jönnek a drágakövek és féldrágakövek. A kialakult kristályokban a gázok látható üregeket képeznek a magas ásvány tartalmú magmában, továbbá a változatos színek kialakulását a fémek és oxidjaik biztosítják. A réteges  szerkezetű vulkánok lávát, gőzt, törmeléket is termelnek. A működést követően esőbarázdák szabdalhatják a vulkáni kúpot, majd a folyók elhordhatják a vulkán anyagát, így a felszínre kerülnek a gyökérrégiókban létrejövő telérek, neckek. A vulkáni működés után forró víz, gőzök, gázok jutnak a felszínre.

A vulkánok a Föld felszínének olyan hasadékai amelyeken a felszínre jut a magma, az asztenoszféra izzó kőzetolvadéka, amely 100-400 km mélységben lévő földköpenyből tör fel. Maga a földkéreg is a mélyben lévő lávaréteg tetején helyezkedik el. A vulkanizmus a magma felszínre kerülése láva formájában. A magmák sűrűsége, hőmérséklete és viszkozitása is eltérő ásványi anyagtartalmuktól függően. Ha a magma a mélységben reked ott kőzetté kristályosodik, ez a folyamat a magmatizmus. A vulkánok keletkezésének legfontosabb tényezője a Föld belső hője amelyet ősidők óta a radioaktív izotópok bomlása gerjeszt. A Föld belső hője a földköpenyben a hőmérséklet és a sűrűségkülönbség következtében áramlásokat hoz létre, amelyek elmozdítják az asztenoszféra tetején úszó kőzetlemezeket, és a lemeztektonika következtében eltávolodhatnak vagy egymásra tolódhatnak. A divergens vagyis az egymástól távolodó lemezszegélyeken, ahol az asztenoszféra magmaáramlásai megrepesztik az óceáni kőzetburkot, ott bázikus kőzetolvadék nyomul a felszínre, amely megszilárdulva óceánközépi hátságokat hoz létre.

Az ilyen vulkánokra nem jellemző sem a gázrobbanások sora, sem a törmelékszórás, működésük közben csak kevés vízgőzt termelnek. A vulkáni kitörések egyenletesebbek és nyugodtabbak, a kísérő földrengések gyengébbek, mint a konvergens lemezszegélyeken. A felszínre törő láva 1100-1200 celsius fokos, mely nagy mennyiségű magnéziumot, vasat, mangánt, de kevés alkáli fémet tartalmaz. A vulkanizmus nemcsak a óceáni hátságok területén jöhet létre, hanem az ív mögötti medencékben is. Ezeken a területeken a magma a földkéreg tágulása során keletkező repedéseken jut a felszínre. Divergens lemezszegélyek a kontinensek területén is kialakulhatnak, ezek a kontinentális hasadékvölgyek vagy riftek. Ezekre az alkálifémekben gazdag magma a jellemző riolitok, alkáli bazaltok. Ilyen jellegű a Kelet-Afrikai árok vulkanizmusa a Föld egyetlen működő karbonatit vulkánjával.

A konvergens lemezszegélyeken a hegységképződést aktív vulkanizmus kíséri. A lefelé növekvő hőmérséklet részlegesen megolvasztja az alábukó általában óceáni kőzetlemez anyagát, és az általa szállított évmilliók alatt felhalmozódott tengeri üledéket. A friss olvadék a kőzetlemez repedésein a felszín felé igyekszik, és út közben beolvasztja a gránitos, üledékes szárazföldi kéreg egy részét is. Az így feltörő magma többnyire réteges szerkezetű rétegvulkán, meredek lejtőkkel letörő andezitvulkánokat hoz létre. A vulkáni tevékenység erősen explozív, erős törmelékszórással és gőzkitörésekkel. A vulkáni tevékenység kiszámíthatatlan, benne bizonytalan kimenetelű, hosszú aktív, és alvó periódusok változnak. A vulkáni tevékenységet erős földrengések kísérik. Az intermedier jellegű andezitláva jellemzően 800–900 celsius fokon szilárdul meg, tehát nemcsak összetétele, de viszkozitása is közepes, tufaszórása lávaömlésekkel váltakozik. A legismertebb ilyen zóna a Csendes óceán Tűzgyűrűje, amelynek része többek között egész Japán, Kamcsatka és a Kordirellák tűzhányói.


A forrópont típusú vulkánok a lemezszegélyektől távol, a lemeztektonikai folyamatoktól többé kevésbé függetlenül keletkeznek. Kialakulásukban a fő szerepet a köpenyoszlopok játsszák. Az elsődleges köpenyoszlopokban a magma, a köpeny, és külső mag határzónájából tör a felszín felé, a másodlagos köpenyoszlopokban, pedig a déli féltekén található két szuper felboltozódásból. Mivel a forrópont helyzete többé kevésbé állandó, a litoszféra lemez viszont elmozdul fölötte, a vulkán mindig újabb kúpot épít magának, és ezzel tűzhányóláncot alakít ki. A forrópontok viszonylag kicsik, átmérőjük ritkán nagyobb 100 km-nél, és alattuk a hőáramlás lényegesen nagyobb. Lávájuk többnyire híg, bazaltos, a szigetvulkánok csendesek, működésüket a lávaömlések jellemzik, robbanásos kitöréseik nem jellemzőek. Jellegzetes példájuk a Hawaii szigetek vulkanizmusa.

A vulkanizmus legfőbb terméke a láva, a felszínre került, nagy részében gáztalanodott magma. Kitörés során a hőmérséklete 700-1200 °C között mozog és rendkívül viszkózus, nagy távolságokra eljut lávafolyások formájában. A megszilárdult lávából keletkező kőzetek az effuzív kiömlés kőzetek, ha a vulkáni működés  heves kitöréssel jár együtt akkor eruptív kőzetek. A láva összetétele a magmához hasonló, azzal a különbséggel, hogy a magmában lévő illóanyagok a felfelé tartó mozgás során korán elillannak. A magmához hasonlóan lehetnek pikrites, bazaltos, andezites, riolitos lávák. Szilícium-oxid tartalmuk 45-70%, hőmérsékletük a pikrité 1500, a riolité 900 celsius fok. A lávaömlések Hawaiin, Izlandon, és Szicíliában gyakoriak. A magmás tevékenység során a magma lehűlésével keletkeznek a Föld ásványai. A különböző hőmérsékleteken kristályosodási fázisok különíthetők el. Ezen szakaszok az előkristályosodás, a főkristályosodás, és az utókristályosodás. Ez utóbbinak is három szakasza van pegmatitos, pneumatolitos, hidrotermális szakasz.

Az előkristályosodás, a magmás ásvány, és kőzetképződés első szakasza 1400–700 °C között történik. A magma izzó kőzetolvadék, 97%-a nyolc elem elegye, 1,3%-a vízgőz és különböző gázok elegye. A fölfelé haladó kőzetolvadék nem éri el minden esetben a felszínt, alacsonyabb szintbe érve megrekedhet, megszilárdulhat. Az első szakaszban nehézfém szulfidok válnak ki például pirrhotin, és kalkopirit. Idővel ezekből a szulfidolvadékokból alakulnak ki a szililkátolvadékok. A szilikátolvadék gravitációs differenciálódás hatására újból átalakul, és ezekből keletkezik a magnetit, a gyémánt, és a platinafémek. A nehézfémek válnak ki először. Ezek a kőzetek a mélységi magmás kőzetekbe ágyazódva halmozódnak fel. Így jöttek létre a magmás vasérctelepek. Ezeket követik a litofil elemek mint a szilícium, alumínium, kalcium, nátrium, valamint a nyomelemek mint a vas, cink, gallium, germánium.

A főkristályosodás folyamán az ásványtársulások 700–380 °C között kristályosodnak, a szilárd kéreg magmás kőzeteit alkotják, ércek vagy nem érces nyersanyag telepek nem keletkeznek. A Bowen-sor ásványkiválási sorrend, amely meghatározza, hogy a szilíciumtartalmú oldatokból először a kevés szilíciumot igénylő ásványok válnak ki, majd a növekvő szilíciumtartalom felé halad a kiválás. Az ásványosodás 900 °C körül két úton indul meg, az olivincsoporttal a nagy fajsúlyú kőzetalkotók, az anortittal a földpátok kezdődnek. A biotitok és káliföldpátok kiválása után már csak a muszkovit jöhet létre, majd amennyiben még tartalmaz SiO²-t az oldat szabad kvarc is kialakulhat a főkristályosodás végén. A szabadkvarc tartalom tehát az adott olvadék kiinduló anyagának litofil és nehéz pegmatofil elemtartalmának arányától függ. A kéregben a fölfelé haladó magma a hőmérséklet további csökkenésével mélységi magmás kőzetekké szilárdul. Ezek a bázisos mélységi magmás kőzetek például gabró. Semleges mélységi magmás kőzetek például diorit. Savanyú mélységi magmás kőzetek például gránit.

Az utókristályosodás során kéregben felfelé haladó magma más kőzetek közé nyomul be. A kőzetté szilárdulás szakaszában a magmamaradék behatol a záró mellékkőzetek hasadékaiba, repedéseibe. Nagy mozgékonyságú, mert gőzökben és gázokban gazdag. Kiindulási anyagok a SiO², alumínium és alkálifémek, víz, könnyen illókban gazdag anyag, hígfolyós maradék magma. Pegmatitos szakasz 600-500 Cº-on történik, például K-földpát, smaragd, akvamarin, turmalin, rubin, zafír, volframit jön létre. Hatalmas méretű ásványi kristályok keletkeznek, hasadékokban, telérekben, üregekben. Pneumatolitos fázis 500-375 Cº-on történik, könnyen illókban feldúsult, nagy nyomású szakasz például ónkő, kvarc, topáz, volframit, gránát, továbbá magnetit, hematit keletkezik.

A pegmatitos fázis 700 Cº veszi kezdetét 500 Cº-ra hűlve a magmamaradék a mellékkőzetek hasadékaiba hatolva lehűlve ércteléreket hoz létre. Ércek az olyan ásvány vagy ásványtársulások, melyek alkalmasak a gazdaságilag hasznosítható fém előállítására. Ezen szakaszban folytatódik az elő és főkristályosodás során a kiválást megkezdő könnyű pegmatofil elemek mint a titán, vanádium, króm, mangán kristályosodása, és megkezdődik a nehéz pegmatofil elemek mint cirkónium, nióbium, molibdén, volfrám, ritka földfémek kristályosodása is.

A pneumatolitos fázis magmamaradványok gőzei és gázai a mellékkőzetek repedéseiben keresnek utat 500-300 Cº-on. Ezekből lehűlve 500-300 Cº-on szintén fémek válnak ki. A környező kőzetek átalakítása közben pneumatolitos ásványok keletkeznek. Például: urán, tórium, ón. Így jöttek létre a magmás eredetű, a már nem magmás kőzetek belsejében az urán, a tórium, és az óntelepek. A szakasz az  oxikalkofil elemek mint a vas, cink, gallium, germánium és az ón fő kiválási periódusa.

A hidrotermális fázis során a lehűlő magmás tömegbe jutó víz felforrósodva fémeket old ki a magmás kőzetekből, azokat átszállíthatja a mellékkőzetek más repedéseibe. Ha mellékkőzet anyaga reakcióba lép a vizes oldatokkal akkor újabb érctelepeket hoznak létre. Ezt a folyamat hidrotermális ércesedésnek nevezzük. Kialakultak a színesfém érctelepek cink, ólom, réz, arany, ezüst. Magyarországon a Mátrában és Rudabánya környékén található ilyen színesfém érctelep. A szakasz a sziderofil elemek mint a vas, kobalt, nikkel, ozmium, irídium, platina és a szulkokalkofil elemek mint a réz, ezüst, ólom, arzén, szelén  kiválásának fő periódusa. A fontosabb termésfémek és ásványok mint az arany ezüst, réz galenit, pirit, dolomit, magnezit. A termésarany például számos természetes ötvözetet alkot rézzel, ezüsttel, ólommal, és különféle fémekkel.

A földtörténet során olyan lávaömlés sorozatok is voltak amelyek egy hét alatt 1500 köbkilométer lávát produkáltak. Így jött létre a Dekkán fennsík és az Etióp magasföld. A bazaltlávák a platóvidékek elsődleges építőkövei. A lávafolyások különböző formákat hoznak létre, például elágazásokat, alagutakat, gerinceket, torlaszokat, kúpokat, sáncokat, gáz kiszökés nyomán keletkező halmokat. Az andezitek darabos, tömbös felszínű blokk lávákat hoznak létre. A viszkózusabb andezitlávák lávadómokat formálnak. Leggyakoribb formái a lávagátak, és a lávahasadékok, melyek a láva felszínének lehűlése, és felhasadása során keletkeznek. A dácit és riolit lávák különféle lávadóm formákat hoznak létre. A karbonit lávák kálium, nátrium tartalmú kis méretű láva folyások amelyekből oldott széndioxid szivárog föl. A kénlávák csak névleg vulkáni képződmények, egyes rétegvulkánokon igen nagy mennyiségben, vulkáni utóműködések szolfatarák során halmozódik fel. A víz alatt feltörő vagy vízbe ömlő láva morfológiai változásai főként a gyorsan folyó bazaltlávákon látványosak és jellegzetesek, a hígabb lávákból a víz alatt gömbölyded formák, ún párnalávák alakulhatnak ki. Ez a jelenség már sekély vízben is kialakul, ha elég víz van ahhoz, hogy megakadályozza  a robbanást. A víz alatt nem mindig keletkezik párnaláva. Ha az effúziós ráta nagyobb, akkor lepelláva jöhet létre. A párnalávák közé gyakran üvegtörmelékből felhalmozódó üledékes kőzetek települnek.

A lávafolyások rendkívül nagy természetbeni károkat képesek okozni, ritkán emberéletre is nagy veszélyt jelentenek, hogyha éjjel feltör a láva meredek lejtőkön akár 100 kilométeres sebességgel zúdul lefelé és az útjába kerülő települések alvó lakóit maga alá temeti. A láva tó ritka jelenség, és olyankor jelentkezik amikor a kaldera kitölti, de a folyékony láva nem tör ki. A jelenség nem állandó, a láva vagy visszamerül a magmakamrába ha lecsökken annak belső nyomása, vagy pedig utólagos kitörés során lávafolyás formájában elfolyik. Csak néhány vulkán esetében figyelhető meg ez a jelenség, például az Antarktiszi Mount Erebus vulkánnál. A láva vegyi szerkezete határozza meg a lávafolyások típusait is. A bázikus láva meredekebb lejtőkön keskeny folyásban halad, míg kisebb ejtésű lejtőkön takaróként szétterül.

Sokszor 50–80 km-re is eljuthat, a lávaár szélessége elérheti az 1 km-t. A feltörő gázok gyakran kisebb kürtőket, kúpokat építenek a lávaár felszínére, ezek a salakkürtők vagy hornitok. A láva haladási sebessége annak tömegétől és viszkozitásától, illetve a lejtő meredekségétől függ. A lávaárak sebessége a 20–30 km/órától a néhány centiméter/napig változik. A tefra a vulkánok által kilövelt különféle szilárd törmelékanyagok. Méretük szerint a legkisebb szemcseméret a vulkáni hamu, közepes a lapilli, és a legnagyobb kőzetdarab a vulkáni bomba. Ezekből a kőzetté válás során tufa és breccsa alakul ki. Vulkáni kitörés során gázok és gőzök is kerülnek a felszínre, amelyek származhatnak a magmából és a földkéregből.

A vulkáni kitörés pillanatában felszínre törő leggyakoribb gázok: szén dioxid, szén monoxid, nitrogén, metán, ammónia, fluor, hidrogén, klór, kénhidrogén, kén dioxid, és fém karbamid gőzök. A hidrogén és a metán egyaránt könnyen begyulladnak, amelyek lángba boríthatják a vulkán környékét. A gázok hőmérséklete ritkán emelkedik 1000 °C fok fölé. A felszínre kerülő gázok vegyi összetétele főként a láva összetételétől és hőmérsékletétől függ. Az izzó lávából elsősorban klór, sósav, szén dioxid, kén dioxid és nátrium karbonát válik ki, míg a 650-200 °C hőmérsékleti tartományt gyakran a sósav, ammónium karbonát, vas klorid jellemzi. Az alacsonyabb 200-100 °C hőmérsékletű lávából főként kénhidrogén válik ki, míg a 100 °C alatti lávából már szinte csak a szén dioxid szabadul fel. A gáz exhalációk a vulkáni működés minden fázisát végigkísérik, a kitörés előtti szakasztól a paroxizmuson át a vulkáni utóműködésig. Működésük szerint lehetnek működő, potenciálisan aktív, és kialudt vulkánok, de a pontos aktivitásuk titkait a magmakamrájuk rejti.

A vulkáni kitörés a mélységi eredetű termékek felszínre kerülése, és mozgása. A kitörések között a magma közelségét gőzök, gázok, forró vizek feltörése mellett olykor földrengések jelzik. A vulkanizmus kísérőjelenségei azon jelenségek, amelyek eredményeként nem magma vagy a gázok által kirobbantott törmelék kerül a felszínre. Ezek közül legjelentősebbek a földrengések, ezek vagy a földkéregben, a földköpenyben pattannak ki, vagy a kéreg felső részén. A kürtőben felnyomuló magma felboltozó hatása, a kitöréskor lezúduló izzó törmelékárak, és a lávadómok összeomlásának eredményeként. A vulkáni kitörés közelségét többnyire a földlökések gyakoriságának növekedése, a jellegzetes gázkitörések szaporodása, hevesebb működésnél a felszín emelkedése jelzi. Magát a vulkáni működést a kitörés típusától függően heves robbanás, vagy robbanássorozat vezeti be. A nyitott kürtőkből a friss magma buborékosodott, széttördelt termékeit a kitörési oszlop  több tucat km magasba is magával ragadhatja. A kitörési oszlop mellett a vulkáni működésre számos más folyamat is jellemző, lavinák, iszapárak jelensége. A vulkáni kitörés tetőfoka a paroxizmus. Az iszapár hegyet alkotó törmelékekből, több méteres kőtömbökből, vízből keverednek össze.

A vulkáni iszapáradat akár 100 km/h-s sebességet is elérhet, így rövid idő alatt eléri az alacsonyabban fekvő területeket, ahol elveszíti lendületét. A folyómedrekbe jutó a laharok, iszapárak akár több tíz kilométeres távolságba is elérhetnek. Laharok többféle módon is keletkezhetnek, például, magas vulkánok esetében a vulkáni működés megolvasztja a csúcson felhalmozódott havat, és a keletkezett víz fellazítja a hegyoldal laza vulkáni anyagát. Egy jelentős, a vulkán csúcsrégióit érintő csapadékhullás is vezethet iszapár kialakulásához. A vulkáni aktivitás felforralja a talajvizet, amely felfelé törve megbontja a hegyoldal kohézióját, valamint a vulkáni krátertavak természetes gátjainak átszakadásával. Ezen iszapáradatok számos természeti csapást okoztak már, például Új Zélandon vasúti hidat sodort el amelynek következtében a vonat a folyóba zuhant, és Kolumbiában 5 méter magas sárfolyam emberi települést temetett be. Az utóbbi években ezeken a területeken lahar riasztó berendezéseket telepítenek, és riasztás esetén menekülő útvonalakon keresztül kiürítik a településeket. A riasztáskor életbe lépő kiürítési terveket a helyi lakossággal előzetesen ismertetik, és rendszeresen tartanak gyakorlatokat is.


A felfelé terjeszkedő oszlop a kitörés energiájától és a légköri viszonyoktól függő magasságot elérve szétterjed, és a tűzhányót övező kisebb-nagyobb területen kihullik belőle a felkapott salak, horzsakő vagy hamu, ez a jelenség a piroklaszt szórás. Ha a magma utánpótlás alábbhagy, a kitörési oszlop össze is omolhat, és ilyenkor a kitörés termékei izzó vulkáni árként zúdulnak alá, piroklaszt árak formájában. A piroklaszt szórás lehet salakszórás, amely a bazaltvulkánokra jellemző. A salak szemcséi hamu illetve lapilli méretűek, de vegyülhetnek belé bombák is,  rétegük mindössze néhány méter vastag, ez a szórás produkálja a legkevesebb anyagot. Horzsakőszórás általában az átmeneti, savanyú vagy alkáli magmákra jellemző. Szemcséi főleg lapilli méretűek; a kiszórt törmelék elérheti néhány tucat köbkilométert. Hamuszórás sokféle vulkán működésének része lehet. A hamurétegek legfeljebb néhány méter vastagok, de térfogatuk akár több száz köbkilométert is lehet.

A piroklaszt árakban a gázok forró, szilárd anyagot piroklasztot vagy friss lávadarabokat fluidizálnak. Az ár gyorsan zúdul le a völgyekben, mélyedésekben, sebessége gyakorta 100–200 km/óra. Keletkezése olyan esetekben jön létre, amikor a lávadóm vagy viszkózus lávafolyás instabillá válik, majd össze omlik, és olyankor, amikor ezt a kitörési oszlop teszi. Rendkívül veszélyes jelenség, ez követeli a legtöbb halálos áldozatot. A törmelékanyag mérete és összetétele alapján blokk és hamuár semleges vagy savanyú kőzetek változó méretű törmelékeiből áll. Általában kis területet borít be, és 1 km³-nél kevesebb törmeléket rak le. Salakár általában apró lapilli és hamu méretű bazaltos kőzetek alkotják. A hamuárakhoz hasonlóan ez is kis területen ülepszik le. Horzsakő és hamuár savanyú vagy átmeneti kőzetekből, és heves kitörésekkel keletkezik nagy területeken. Nagyrészt vulkáni hamuból, és lapilli méretű horzsakövekből áll, így keletkeznek az ignimbritek.

A piroklaszt torlóár gázt, kis koncentrációjú szilárd anyagot piroklasztot, és gyakran vízgőzt tartalmazó turbulens vulkáni ár. Általában völgyekben, mélyedésekben zúdul alá, mint egyfajta átmenet a szórás, és az ár között. A torlóár mozgása gyors, de a turbulens jelleg miatt nem jut el messzire. Alapi torlóár  változó kőzetanyagból, általában freatikus vagy freatomagmás kitörések során keletkezik. Hőmérséklete alacsony, mert a víz lehűti. Felszíni torlóár  savanyú vulkánok terméke; általában horzsakő és hamuárakkal társul. Hamufelhő torlóár szintén főleg savanyú magmákból keletkezik, a piroklaszt árakkal társul. Anyaga elsősorban finomszemcsés vulkáni hamu. A magmás robbanásos kitörés kiváltó oka a feltörekvő magma buborékosodása, mechanizmusa pedig a fragmentáció a belső túlnyomás, a légköri nyomás 20–100-szorosa amely szétrobbantja a buborékokat.

A szétrobbanó fedőburok darabjait a feltörő gázok szétszórják, és az ilyen kitörések oszlopa akár 20 km-nél magasabb is lehet, a törmelékkel beszórt terület elérheti a több száz km²-t. Ilyen a szárazföldi robbanásos kitörések nagy többsége. A fraetomagmás kitörés oka, hogy a fölfelé áramló magmához jelentős mennyiségű víz keveredik, és a fedőburkot az ebből fejlődő gőz, illetve vízgáz robbantja szét. Jellemzően ilyenek a tenger alatti kitörések, a szárazföldi kitörések közül amely a magma fölfelé vezető útján jó vízvezető és ezért sok felszín alatti vizet tartalmazó üledékes kőzeteket tör át, valamint freatomagmás kitörést eredményez, amikor a magma a kürtőben kialakult krátertó vizével keveredik, ilyenkor, ha a tó vize elfogy, de a magmának még van utánpótlása, a kitörés jellege teljesen átalakul. A fraetikus gőz hajtotta kitörésekben mélységi anyag egyáltalán nem vesz részt, a magma csak mint hőszolgáltató játszik szerepet. Freatikus kitörések gyakran alakulnak ki a jégpáncél alatt megrekedt magmás testek felett, befagyott krátertavakban.

A vulkáni kitörések számos olyan természeti jelenséget idézhetnek elő, amelyek más körülmények között is kialakulhatnak. A vulkáni kitörést számos földrengés kíséri a kitörés előtt és alatt. Ezt a felfelé törekvő magma feszültségének felszabadulása okozza. A lahar vagy iszapár kitöréskor, a vulkán lejtőjén lezúduló piroklaszt ár és víz elegye. Rendkívül veszélyesek erősségük és nagy sebességük miatt. Kialakulásuknak oka lehet a hegyet borító jég és hósapka megolvadása a kitörés során, krátertó kiszabadulása vagy heves esőzések. A legpusztítóbb földcsuszamlások a vulkánok tevékenységéhez kötődnek, amikor a lejtők gyenge rétegei a elmozdulnak lefelé. Általában a sztratovulkánok működésére jellemzőek. A vízalatti kitörések során a felettük lévő víztömeg elmozdulhat szökőárat  okozva, mely pusztító erővel zúdul a tengerparti vidékekre.

A kitörés helyének alakja szerint lehetnek areális felületi vulkántípusok. Napjainkban nem léteznek hasonló vulkánok, de a földtörténeti múltból ismert néhány. Lényege, hogy a földkérget időnként áttörték a magmatömegek, hatalmas lávatakarókat képezve. Labiális vulkántípus, résvulkán a divergens lemezszegélyeken keletkezik, amikor a repedésekből kiömlő láva szétterül takarót alkotva. Nincs gázrobbanásos és törmelékszórásos működési fázisa. Centrolabiális vulkántípus  ámenet a labiális és centrális vulkántípusok között. Ezen vulkánok kitörései hosszan elnyúló, és széles láva, valamint tufatakarókat hoznak létre, amelyeken vulkáni kúpok ülnek. Centrális csatornás vulkántípus napjaink legelterjedtebb típusa, mely során a vulkáni kitörést a kürtőn át feltörő anyag táplálja.

A kitörés típusa alapján robbanásos explozív vulkánok általános jellemzője, hogy kevés lávát, de rengeteg gázt és gőzt termelnek, melyek nagy erővel, robbanásszerűen törnek ki a kráterből, rengeteg kőtörmeléket sodorva magukkal, amint szétrobbantják a kürtőben lévő lávatömeget, vagy sok esetben magát a vulkáni kúpot is.  A maar típus vulkánembrió  ezekre a vulkánokra az egyszeri kitörés jellemző, melynek során a robbanásszerűen kiszabaduló gázok a földkéreg repedései mentén vulkáni csatornákat hoznak létre. A kitörés során felszínre hozott kőzettörmeléket a kráter nyílása körül alacsony kúp formájában halmozzák fel. Krakatau típus  ezen kategóriába azon vulkánok tartoznak, melyek kitörése a Krakatau 1883. évi kitöréséhez hasonlít, minek során vulkáni kúp nagy része szétrobbant óriási mennyiségű kőzetdarabokat és vulkáni hamut szórva szét.

Robbanása folyamán nemcsak a tűzhányó robbant szét hanem maga hegy is, a hiroshimai atomrobbantás erejének 5000-szeresével hatott, és hangját még a 4800 kilométerre fekvő Rodriquez szigeten is hallották. A vulkanizmus következtében a szigeten pusztító szökőár legóvatosabb becslések szerint 36 ezer áldozatot követelt, de egyes források szerint ennek többszörösét is akár 120 ezret. A egyedi erejű kitörés a sziget kétharmadát megsemmisítette.
Vulcano típus  a Lipari szigetek egyikén található vulkánról kapta a nevét, mely időszakosan működik, lávája sűrű és rendszerint csak a kráter pereméig jut el, ahol megszilárdul, dugót alkotva. Az alatta felgyülemlő gázok és gőzök időszakosan felrobbantják a dugót, ami során rengeteg kőzetanyagot és lávadarabkákat szór szét. Pelée típus  a Martinique szigeten található Mount Pelée után kapta a nevét. Ebbe a csoportba azon vulkánokat sorolják, melyeknek kitörése hasonló a Pelée 1902. évi kitöréséhez, mely során a felgyülemlő gázok és gőzök megemelték a lávadugót, míg a felszínre nem kerültek óriási izzó gázfelhőt alkotva.

Az effuzív vulkánok csoportjába tartozó vulkánok kizárólag lávát termelnek, kitörésüket nem kíséri robbanás. Két típusa létezik. A Hawaii típus melyre az jellemző, hogy a vulkáni kráterben fortyogó 1200-1300 °C hőmérsékletű láva időnként megemelkedik az alatta felgyűlt gázok hatására, és kicsordul a kráter peremén óriási lávafolyásokat alkotva. A spreading vagyis terjedő típus  az óceáni hátságok repedéseiben működnek, és hozzájuk fűződik a megújuló litoszféra építőanyagának biztosítása. A vegyes vulkánok csoportjába sorolható a Föld legtöbb vulkánja, hiszen működési történetüket tanulmányozva, a legtöbbről elmondható, hogy működésére úgy az explozív, mint az effuzív jelenségek jellemzőek.

Vezúv Etna típus időszakosan működő vulkánok tartoznak ide. Működésüket gőz majd gázömlés vezeti be, majd földrengés és földalatti morajlás kíséretében megindul a törmelékszórás. A kráterből távozó vízgőz heves záport okoz. A lezúduló eső és vulkáni hamu keveréke iszapárakat okoz, melyek a vulkán lejtőin hömpölyögnek lefelé. A kitörés tetőpontján  elkezdődik a törmelékszórás, majd a lávaömlés. A lávaömlés után a vulkán fokozatosan elcsendesedik és a kitörés gázszivárgásokkal ér véget. A Vezúv tipikus példája a vulkán a vulkánban morfológiának, olyannyira, hogy ezt a somma-cono-atrio felépítést róla nevezték el. Ennek lényege, hogy egy korábban beomlott kráter belsejében alakul ki egy új vulkáni kúp. A Vezúv elődje a Monte Somma 1133 m volt; ez egy hatalmas, ősi kráter falának maradéka. Ennyi maradt az eredetileg több ezer méter magas hegyből, miután az fölrobbant. A tulajdonképpeni Vezúv vagy Gran Cono 1281 m magas az egykori kráter közepén keletkezett, új vulkáni kúp. A Vezúvval azonos típusú működése van az Etnának, de lávája csak ritkán buggyan ki a fő kráterből, mert gyakran a vulkáni kúp oldala repedezik meg és ezeken át nyomul ki. A láva kitódulásának helyein másodlagos vulkáni kúpok parazitakráterek keletkeznek.

Stromboli típus a Lipari szigeteken működő Stromboli kitörése során rengeteg gázt és törmeléket lövell ki. A kráterből kilövellt anyag nagy része salakfoszlány, ami a levegőben forogva megszilárdul, és a földre érve lapított alakot vesz fel. Az üvegesen megszilárduló lávából lesz az obszidián. A Stromboli lávája híg, 1000-1200 °C hőmérsékletű és hamar merevedik. Folyás közben a megszilárduló lávát az utána következő lávafolyás összetöri. A láva felszínén folyásos, sodort és csavart szerkezet látszik, ezért kötéllávának is nevezik.

A vulkánokat a kitörések száma szerint lehetnek monogenetikus vulkánok amelyek egyszeri kitörés eredményeként alakulnak ki. A gázszegény láva úgynevezett dagadókúpot épít fel. Az ilyen, jellegzetes hagymaszerkezetű dóm alulról felfelé növekszik.  Amikor a kitörés nemcsak lávát, de vulkáni törmeléket is hoz a felszínre, akkor az vegyes felépítésű monogenetikus vulkáni kúp. A poligenetikus vulkánokat nyugalmi időszakokkal elválasztott, sorozatos kitörések alakítják ki. Ha a vulkán bazaltos lávát termel, akkor a kúp lejtői enyhék lesznek, ezek a pajzsvulkánok. A viszkózus láva meredekebb lejtőkkel merevedik meg, ezek a dómvulkánok. A sorozatos kitörések eredményeként egymásra rakodó tufa és lávarétegek eredményei a rétegvulkánok, sztratovulkánok.

A vulkánokat alakjuk és szerkezetük szerint nagyon változatosak lehetnek:
  • pajzsvulkánok  bazaltos, alacsony viszkozitású lávából épülnek fel. A hígan elterülő láva enyhe lejtőjű kúpokat hoz létre. Tipikus példái a Hawaii-szigeteken lévő Mauna Loa, amely 9000 m magasra emelkedik az óceán fenekéről és 120 km átmérőjű.
  • hamukúpok  jellegzetessége, hogy a vulkáni kúpot apró piroklasztitok és vulkáni hamu építi fel. Ezek általában rövid idejű kitörések során keletkeznek, magasságuk pedig 30–400 m között változik.
  • rétegvulkánok  egy magas, kúp alakú vulkán, amely keverve tartalmaz megkeményedett láva és vulkáni hamu rétegeket. Ilyen például a Fudzsi,  és a Vezúv is.
  • szupervulkánok  változó alakjuk van. Behatárolásuk nehézkes, ugyanis kiterjedt területeket foglalnak el. A szupervulkánoknak óriási szerepe van, éghajlatváltozásban ugyanis egy kitörés során hatalmas mennyiségű hamut és ként engednek az atmoszférába, ami az éghajlat lehűléséhez, extrém esetben a nukleáris tél beálltához vezethet. Ilyenek például a Yellowstone kaldera a Yellowstone Nemzeti Parkban.
  • tengerfenéki vulkánok  ahogyan azt nevük is mutatja az óceánok és tengerek mélyén találhatóak. Kitörésük gyenge, ami a víz alatti óriási nyomással magyarázható. Lávájuk a vízzel való kölcsönhatás miatt hamar megszilárdul és üveges lesz. A megszilárdulás során a láva köré egy kemény kéreg képződik. A hasonló jellegű lávafolyásokat párna lávának nevezik.
  • szubglaciális vulkánok tuyák jégtakarók alatt alakulnak ki párna láva rétegekre lerakodó vízszintes lávafolyásokból. Amikor a jégtakaró elolvad a megszilárdult lávaárak összeomlanak, amelynek következtében lapos tetejű  táblahegyek alakulnak ki.
  • A vulkanizmus egyik kísérői a meleg iszapvulkánok, melyek agyagos területeken keletkeznek. A kráterükben összegyűlt sáros, híg iszapot a feltörő gázok és gőzök telítik. Kúpjuk alacsony néhány centimétertől néhány méterig terjed, működésük pedig változó lehet időszakos, vagy folytonos. Tipikus példája a Nápoly melletti Pozzouliban működő 10 m átmérőjű állandóan fortyogó iszaptó.

A posztvulkáni jelenségek a vulkáni kitörések végleges megszűnte után is jó ideig tapasztalható jelenségek gyűjtőneve. Lényegében gázszivárgásokról van szó, melyeknek hőmérséklete és intenzitása az idők múltával csökken. Három nagy csoportot különböztetünk meg:

  • szolfatara  vízgőzt és kénes vegyületeket bocsátanak ki, 200 °C-ig terjedő hőmérsékleten. A szolfatarák körül kénkristályok rakódnak le, amely jellegzetes sárga színt kölcsönöz nekik. Tipikus példája a Nápoly melletti Pozzuoliban található Solfatara .
  • fumarola magas hőmérsékletű 100-200 °C gőzömlések, melyek szén-dioxidot, kén-dioxidot és hidrogén-szulfidokat is tartalmazhatnak. Tipikus példája a Tizezer füst völgye amelyet a Novarupta alaszkai vulkán vulkáni hamuval töltött meg. A kitörést követően a Katmai hegy csúcsa összeomlott, mintegy 1200 méterrel került lejjebb a központi kalderába.
  • hévforrások fumarolához hasonló jelenség, azonban hőmérséklete jelentősen alacsonyabb 100 °C alatt. Ezeknek egyik típusa a gejzír, valamint a soffioni  bórsavas gőzömlés.
  • mofetta a vulkáni utóműködés során gáz formájában felszínre törő szén-dioxid. Ilyen található a székelyföldi Büdös-barlangban hidrogén-szulfid, a falakon sárgás kénlerakodásokkal. A tűzhányók alakja elsősorban a kitörés módjától és a felszínre hozott anyagtól függ. A vulkánok morfológiájának két alaptípusa a vulkáni kúp, és a vulkáni takaró, amelyek között számos átmeneti forma létezik.

A gejzír szökőforrás, meleg vizet termelő forrás, melyek többnyire szabályos időközönként kitör, vizet, illetve vízgőzt juttat szökőkútszerűen a levegőbe. A gejzír üregeinek, csatornáinak mélyén magmatikus gázokból származó hő halmozódik fel. Ez a hő hevíti a mélyben lévő vizet, melynek következtében robbanásszerű gőzfejlődés indul el. A felfelé törekvő gőz löki ki a kürtőből a vizet, így keletkezik a változó magasságú vízoszlop amely minden gejzírnél eltérő. A repedések, hasadékok járatai kanyargósak, változó szélességűek, ez a feltétel biztosítja a gejzír működését, ha ezen adottság nem ilyen akkor a forrásban lévő víz szabályos mozgásba kezdene, cirkulálna, és ebben az esetben egyszerű hőforrás lenne. A kitörések időszakosságának az a magyarázata, hogy a víznek vissza kell térnie a repedésekbe, vagyis újra meg kell telnie a kürtőnek, illetve időre van szükség ahhoz, hogy a felszínre jutott, lehűlt víz ismét forrni kezdjen, és a gőzképződés meginduljon.

A vízoszlop által elért magasságot és a kitörések között eltelt időt alapvetően két paraméter befolyásolja. Egyrészt a járatok, és repedések alakja, másrészt az az idő, ami ahhoz szükséges, hogy a kitörés után ismét megteljenek vízzel a járatok. Ennek köszönhető, hogy a Föld szökőforrásai nagyon különböznek a kitörő vízoszlop magasságában, és a kitörések közötti időtartamban. A kitörés szakaszainál ha a gejzír épp kitört akkor a járatrendszer szinte üres, a víz pedig a felszínen jelentősen lehűlt. A felszíni, hidegebb víz visszaszivárog a járatrendszer felsőbb rétegeibe, és az alsóbb szintek is kezdenek feltöltődni forró, magmatikus gázokkal dúsított vízzel. Ahogy a rendszer kezd megtelni, a hidrosztatikai nyomás az alsóbb rétegekben is eléri a normális értéket. A vizet az alulról érkező hő melegíteni kezdi, a felhevült víz hőmérséklete 100 C ° fölé is emelkedhet.

A melegedő vízben egyre kevesebb szén dioxid  tud feloldódni, így megindul a buborékképződés. A keletkező buborékok elindulnak felfelé a rendszerben, és egyre nagyobbak lesznek, hiszen felfelé egyre kisebb a hidrosztatikai nyomás. Ennek következtében a víz sűrűsége csökkenni kezd, így az alsóbb rétegekben is csökken a hidrosztatikai nyomás. A csökkenés során a nyomás előbb utóbb eléri az alsóbb régiókban uralkodó hőmérséklethez tartozó gőznyomás értékét, így a túlmelegedett víz azonos mélységben nagyjából egyszerre hirtelen gőzzé alakul, vagyis felforr. Ennek következtében még inkább lecsökken a nyomás, így ez a folyamat erősíti magát, hirtelen felforr a rendszerben lévő víz és felszínre tör. A kitörés hatására a járatrendszer kiürül, a magmatikus gázok ismét benyomulhatnak, és lassan kezd visszaszivárogni a felszínen lehűlt víz.

A gejzírek ritka képződmények a Földön, mert speciális geológiai és klimatikus körülmények szükségesek a keletkezésükhöz. Öt országban van a Földön, melynek területén  sok gejzírt található. Az Amerikai Egyesült Államok Wyoming államában, a Yellowstone Nemzeti Parkban több mint ötszáz gejzírt tartanak számon, és Alaszka állam Umnak szigetén 8 aktív gejzír működik. Oroszország Kamcsatka félszigetén a gejzírek völgyében körülbelül 200 aktív gejzírrel rendelkezett, bár 2007-ben történt egy hatalmas iszapáradás amely a terület kétharmadát elöntötte. Új Zéland északi szigetén, ahol 51 szökőforrás található. Chilében az El Tation az Andokban összesen 38 működő gejzír van, egész Chilében 46. Izland  területén 26 található.

Az aktív gejzírek száma folyamatosan változik mert nagyon könnyen sérülhet az aktivitás. Egy földrengés, vagy iszapáradás könnyen megszüntetheti a működést, de ritka esetekben inaktív gejzír válhat földrengés hatására ismét aktívvá. Ez utóbbi történt a Geysírrel is Izlandon 2000-ben. A geotermikus energia hasznosítása miatt több helyen kihasználják a gejzírek adta lehetőségeket, ami veszélyezteti az aktivitást. Izlandon, Új-Zélandon és Japánban fűtésre is használják a gejzírek hőenergiáját, amelyet geotermikus erőművek termelnek ki. A gejzírek természetesen komoly turisztikai célpontok. Igazán látványos jelenségek, így nagy tömegeket vonzanak, mint például a Strokkur  amely 8-10 percenként tör ki, és  30 méter magasra lövi fel a forró vizet. 

A jelenleg működők közül a Steamboat  produkálja a legmagasabb vízoszlopot. Bizonyos esetben 130 méter magasra lövi fel a vizet, bár az ilyen magasságú kitörés nagyon ritka. Az átlagos érték sem csekély, hiszen minden alkalommal legalább 75 méteres a vízoszlop. Az Új-Zélandon egykor található Waimangu a történelem legmagasabbra kitörő példánya. Csak 1900 és 1904 között működött, de akkor 460 méter magasra is képes volt a vizet eljuttatni. Sajnos egy földcsuszamlás véget vetett a látványnak és a gejzírnek is. A Grot Jubilejnyij a Dolina Gejzirovban található szökőforrások egyike. Érdekessége, hogy a víz nem függőlegesen, hanem ferdén tör ki. A vízsugár legmagasabb pontja nem emelné ki a gejzírek közül, hiszen az 33 méter, ám 76 méterre is képes eltávolítani a vizet a kitörés pontjától. Szlovákiában Ránkfüred község mellett található egy mesterségesen, de akaratlanul létrehozott gejzír. A területen végzett próbafúrás során 40 méter magasra lövellt ki a felszín alatt összegyűlt hévíz. Azóta folyamatosan működik, 20-24 óránként 25 méter magasságig tör fel.

A lávakúpok formáját elsősorban a kiömlő láva sűrűsége határozza meg minél hígabb a láva, annál laposabb kúp keletkezik. Ennek formái, a dagadókúp  mely akkor keletkezik, amikor a gázokban szegény savanyú láva lassan eléri a kráter peremét és kiömlik. Az így keletkező lávaárak rövidek, de vaskosak. A láva egyébként csak helyben felfelé terjeszkedik, amelyek következtében kialakítja sajátos dóm alakját. Az alulról érkező friss és izzó láva a már megszilárdult rétegeket a nagy nyomás hatására összetördeli, amely sajátos rücskös rétegfelületté alakul. A dagadókúpok lejtői általában domborúak és 45°-os szöget zárnak be a felszínnel. A semleges lávakúp jellemzője, hogy lejtői enyhébbek. Ez azzal magyarázható, hogy a semleges láva hígabb, és gyorsabban halad lefelé a kúp oldalán. A bázikus lávakúp  mivel a bázikus láva rendkívül híg, az általa létrehozott lejtők alacsonyak és laposak.

A piroklasztkúpok  robbanásos vulkáni kitörések során alakulnak ki, amikor a vulkán nagy mennyiségű törmelékes anyagot, tefrát szór ki, melyek felhalmozódása során kialakul a tufa. A kizárólag tufából felépülő tűzhányók alacsonyabbak és gyorsabban erodálódnak, mivel hiányzik belőlük a szilárd vázként funkcionáló láva. Ezek lejtőinek általában 33°-os dőlése van, ugyanis bizonyított tény, hogy a lejtőn lefelé zúduló törmelék ebben a szögben stabilizálódik és kerül egyensúlyi állapotba. Két típus különíthető el, tefra és tufakúpok  melyek általában nagyobb vulkánok mellékkúpjaiként alakulnak ki, valamint maarok a maar típusú vulkanizmushoz kötődik, melynek lényege egy egyszeri kitörés, aminek során a felszínre hozott törmelék a kürtő körül halmozódik fel. Az ilyen kúpok laposak, átmérőjük néhány száz méter és néhány kilométer között változik. Kráterüket gyakran tavak töltik ki.

A sztratovulkáni kúpok hosszantartó vulkáni működés során alakulnak ki. A különböző kitörések során felszínre hozott törmelék és láva rétegesen rakódik le a kúp oldalára, fokozatosan növelve annak magasságát. Általában andezites láva jellemzi őket. A kráter helyzete alapján morfológiai típusai, a csúcskráteres vulkánok jellemzője, hogy egyetlen központi kürtő körül alakultak ki. A mellékkráteres vulkánok  olyankor alakulnak ki, amikor a főkráter mellett mellékkrátereken keresztül is zajlik a kitörés. A  hegylábi kráterkúpos vulkánok  akkor alakulnak ki, amikor a mellékkráter a vulkáni kúp lábánál emelkedik ki. A központi kalderás vulkánok alapvető tulajdonsága, hogy a kráter kitágult és kalderává alakult át. Annak függvényében, hogy mi idézte elő a kaldera kialakulását, lehetnek robbantásos, beszakadásos, besüppedéses, eróziós kalderás típusok.

A kalderában a vulkáni tevékenység kiújulhat, amelynek következtében új vulkáni kúp alakulhat ki a lepusztult kaldera belsejében. Vezúv-típus melynek jellemzője, hogy a kalderában hamukúp keletkezik, somma-cono-atrio rendszer. Astroni-típus – mely során a kalderában lávakúp alakul ki. Meru-típus  mely során egy új rétegvulkán keletkezik a régi kaldera belsejében. Toluca-típus  mely során egy dagadókúp keletkezik a kalderában. Szantorini-típus a Toluca típushoz hasonló, de a kalderát tengervíz önti el. A különleges tűzhányók csoportjába olyan vulkánok tartoznak, amelyek formájuk szerint egyediek, nem sorolhatók a fent említett kategóriák egyikébe sem. Ide tartozik például a Krakatau melynek nagy része felrobbant, a Pelée melynek csúcsát egy lávadugó képezi, a Surtsey mely egyetlen frenetikus kitörés során emelkedett ki Izland egyik szigetén. Ebbe a csoportba a vulkáni kúpok és takarók közötti átmeneti formák tartoznak. A pajzsvulkán bazaltos lávából táplálkozik, alacsony kúpja van, melynek 2-10°-os lejtőin lefelé haladva a láva takarókat hoz létre. Az emeletes pajzsvulkán  akkor alakul ki, amikor több pajzsvulkán egymásra települ. A dagadóhát a pajzsvulkán egyik változata, amikor a vulkán nem pajzsként domborodik ki, hanem hosszasan elnyúló hátat képez.

A vulkáni takarók nagy felületeket borító változó vastagságú bazaltrétegekből épülnek fel. A lávafennsíkot különböző vastagságú és nagyságú bazaltrétegek alkotják. Általában pajzsvulkánok lávájából épülnek fel. A trapp vagy platóbazalt  több, lépcsősen egymásra helyezkedő lávatakaró alkotja, melyeket tufa, vagy más szárazföldi üledékes kőzetrétegek választanak el. Általában több száz lávaárból jöttek létre. A nagyobb trappok kialakulásához hosszabb időn keresztül nagy mennyiségű lávaömlés, ehhez pedig több kilométer hosszú hasadék szükséges. A több szakaszban lezajló lávaömlések között hosszabb szünetek is szükségesek ahhoz, hogy a lávatakarók között üledéktakarók képződjenek.  Tipikus példájuk a közép-szibériai bazalttakaró 1500–2000 m vastag, és 1 millió km² felületen fekszik. A tufaár vagy ignimbrit nagy kiterjedésű, de a lávafennsíkoknál jóval vékonyabb lávatakarók, melynek jellegzetessége, hogy az alsóbb, még plasztikus rétegeket a frissebb felső rétegek valósággal kihengerlik. A vulkánok működésük alatt állandó átalakulásban, növekedésben vannak. Tevékenységük szüneteiben vagy működésük befejezése után már a külső felszíni erők kezdik el formálni felszíneiket, és megindul a lepusztulásuk. Ennek elsődleges okai az időjárási hatások. Emiatt a különböző éghajlati övekben fekvő vulkánok felszíne különbözőképpen alakul.

A felszín lepusztulása az egyszakaszos esők övében, illetve a kétütemű szavanna, és monszunklíma területén a leghatékonyabb és leggyorsabb. A vulkánok felszínét az erózió, az árkok képződése, a réteges lemosások, és a földcsuszamlások alakítják. A trópusi övekben, a sűrű esőerdők vidékén nagy a csapadékmennyiség, így a vulkáni kúpok oldalán sok patak ered, amelyek mélyen bevágódnak ezek felszínébe, akár 100–150 m mélyen is. Az enyhébb, lejtős területeket a völgyek között gyep és mohatakaró borítja, amelynek erős kőzetmállasztó hatása van. A szárazabb sivatagos, és félsivatagos területeken a nagy hőmérséklet ingadozás hatására a vulkánok felépítése, a kőzetek repedéshálózata, valamint a gyér növényzet a gyors aprózódásnak kedvez. A ritka, de kiadós esőzések itt is fel szabdalhatják árkokkal a vulkáni kúpok lejtőit. A mérsékelt égöv nedves óceáni területein a mállás, a kontinentális vidékein viszont az aprózódás a jellemző. A periglaciális éghajlaton a gyér növényzet, és a fagyással járó aprózódás formálja a vulkánok felszínét, míg a hóhatár felett lévőket, a jég ereje.

A vulkánok lepusztulásának egyik fontos tényezője az idő, azaz mennyi idő telt el az utolsó kitörés óta, és ez az idő elegendő volt e valamilyen növényzet kialakulásához. Mivel a gyér, kopár felszín sokkal gyorsabban pusztul, mint amelyen növények élnek. A lepusztulás előrehaladottságának, és a vulkáni formák átalakulásának mértéke alapján az ép tűzhányó elsődleges formák megőrzik eredeti formájukat, felszíneiket a külső erők csak kis mértékben alakították át. A vulkán újabb működése esetén a lepusztulás nyomai eltűnnek. A csorba tűzhányó másodlagos forma az elsődleges formák még jól felismerhetőek, de felszínüket a külső erők már lényegesen átformálták. A vulkánromok harmadlagos formák az eredeti formájuk jelentősen átalakult, mély völgyek szabdalják, de főbb vonásai még jól kivehetők. A vulkánroncsok negyedleges formák az eredeti vulkáni formák csak geológiai és geofizikai módszerekkel állapíthatók meg. A vulkánmaradványok ötödleges formák az eredeti formák teljesen lepusztultak, létezésükre csak a visszamaradt kőzetek utalnak. A vulkáni belső roncsok hatodlagos formák a felszíni formák teljesen lepusztultak és az erős letarolás során a szubvulkáni formák lakolitok, telérek, kerültek a felszínre. A vulkánok jelentős hatást gyakorolnak a globális felmelegedésre.

A gázok koncentrációja vulkánonként rendkívül változó. A legjelentősebb vulkáni termékek a vízgőz, a szén dioxid és kén dioxid. Más gázok, a kénhidrogén, a hidrogén klorid és a hidrogén fluorid, valamint hidrogén, szén monoxid, halogének, szerves összetevők és rendkívül illékony metán származékok. A nagy, robbanásos kitörések során a gázok és vulkáni hamu keveréke 20–30 km magasságba, a sztratoszférába is feljuthat, ahol a kén dioxid kénsavvá alakul, amely gyorsan kondenzálódik és kénes aeroszolokká alakul át. Ezek megnövelik a Föld albedóját, ami a troposzféra lehűlését idézi elő. Ugyanakkor felszívják a Föld által kibocsátott hőt, ami által a sztratoszféra hőmérséklete megemelkedik. A múlt század számos nagyobb kitörése során megfigyelték, hogy a kitörések után a Föld átlagos hőmérséklete lecsökkent.

A kénes aeroszolok hozzájárulnak a sztratoszféra kén és nitrogén tartalmú vegyületeinek átalakulásához, melyek az emberi tevékenység során kibocsátott halogénezett szén hidrogénekkel együtt klór monoxid képződéséhez vezetnek, mely az ózont pusztítja. Az aeroszolok koagulációja során a troposzféra felsőbb rétegeibe kerülnek, ahol cirrus felhők kialakulásához vezetnek. A hidrogén-klorid és hidrogén-fluorid feloldódik az esőcseppekben és savas eső formájában a Földre jut vissza. A vulkáni kitörések során nagy mennyiségű szén-dioxid kerül az atmoszférába, amely hozzájárul a felmelegedéshez, de ugyanakkor számos bio- és geokémiai folyamat számára szolgál alapanyagul. Az atmoszférába kerülő vulkáni hamu színes naplementéket okozhat, lerakódása során rendkívül termékeny talajokat hoz létre.

Egy klímakutató Grönland szigetének jégrétegeit vizsgálva azt találta, hogy a mintegy 75000 évvel ezelőtti szelvényekben viszonylag magas a szulfáttartalom, amely magas légköri kén dioxid tartalomra utal. Egy paleontológus fosszilis tengeri foraminiferák vázanyagának vizsgálata során pedig azt tapasztalta, hogy bennük magas az oxigén egy izotópjának aránya, amely a tengervíz alacsony hőmérsékletére utal, szintén 75 000 évvel ezelőttről. Egy vulkanológus végül azt tapasztalta, hogy Földünk több pontján hasonló jellegű vulkáni hamu maradványai találhatóak, amelyek kora megint csak 75000 év. A fenti eredmények alapján azt gyanították, hogy akkoriban egy hatalmas erejű vulkánkitörés több száz évre globális lehűlést okozhatott, egyrészt azzal hogy a légköri kén dioxid visszaveri a napsugarakat, és ezáltal lehűlést okoz, másrészt pedig azzal, hogy a lehűlés miatt nagyobb területen kialakuló jégtakaró szintén jobban visszaveri a napsugárzást. Az évek során aztán a kérdéses vulkán feltételezett helyét is megtalálták, a Szumátra szigetén levő Toba tó helyén.


A karszt felszínformák kialakulása bizonyos karsztos kőzetek vízben oldódása következtében jön létre. Az oldódás mértékét meghatározza a vizet savassá tevő szén dioxid, és a kőzetben lévő pórusok mennyisége. A kiterjedt karszt felszíneken a víz mély beszivárgása miatt a felszíni vízhálózat ritka. Olyan helyen alakul ki folyó, ahol a nem karsztos területről származó folyó elég nagy vízhozamú ahhoz, hogy a beszivárgásból eredő vízveszteséget ellensúlyozza. Ha folyó kisebb vízhozamú, akkor vize eltűnik a kasztban, a víznyelőben a mélybe jut. A karsztok szikla felszíneit karrok boríthatják. A dolina tálszerű bemélyedés amely beszivárgás és oldódás révén jön létre. Időnként a dolina alja eltömődhet, így a víz beszivárgása leáll, és dolinató alakulhat ki. A polje nagy kiterjedésű meredek falú mélyedés amelynek a fenékszintje az egységes karsztvízszint közelében van, így a fenekén források törhetnek fel. Trópusi területeken a magas hőmérséklet, és a bőséges csapadék miatt az oldódás intenzív. A felszín alatti járható üregek a barlangok, amelyeket létrehozhatják mélyből feltörő hévizek, vagy felszín alatt áramló karsztvíz. A barlangok többsége mészkiválásokban és cseppkövekben gazdag.

A karszt olyan kőzettest, amelyet a víz felszín alakító munkája hozott létre, a vizet jól vezető, tágas kavernák, illetve barlangok rendszereit kialakítva. Karsztjelenségek csak a gyenge savakban is oldódó, repedéses vízvezető kőzetekben alakulnak ki, ilyen elsősorban a mészkő, ritkábban a dolomit. A porózus vízvezető kőzetek például evaporitok, kősótelepek oldási jelenségei is karsztosodási formák, de ilyenkor gipszkarszt, vagy sókarszt jön létre, tehát nem mészkő a karsztosodó kőzet.
A karsztok felszíni és felszín alatti formakincse egyaránt rendkívül jellegzetes, de a felszíni formák a kőzetek mállásának hatására csak akkor alakulnak ki, ha a karsztosodó kőzet ténylegesen a felszínre bukkan ez jelenség a nyílt karszt. Ha a karbonátos kőzetekre más, nem karsztosodó rétegek települnek, fedett karszti formák jönnek létre. A nyugalmi vízszint alatt, nagy hidrosztatikai nyomáson kialakult karszt a mély karszt. A trópusi, szubtrópusi területek sajátos karszttípusai a kúpkarsztok és a kőerdők.

A repedéses vízvezető kőzetek legfontosabb jellemzője, hogy azokban a víz a repedések mentén beszivárog. Ezért az ilyen kőzeteken a felszíni vízfolyások nagyon ritkák, eróziós jelenségek csak a kőzettest belsejében, a nyugalmi karsztvízszinten kialakuló üregrendszerekben a barlangokban figyelhetők meg. A karsztosodó kőzetek felszínén vízfolyás hiányában csak korróziós jelenségek fejlődnek. Míg a környező, nem karsztosodó kőzetek folyamatosan erodálódnak, ezért a karsztosodó kőzettestek gyakran kiemelkednek környezetükből. A karsztfennsíkok felszíne viszonylag lapos, amelyet az egymástól különálló oldott felszínformák tagolják. A fennsík peremei többnyire meredek, gyakran tektonikus eredetű letörések, a fennsíkra lehulló víz nagy része a fennsíkot környező, illetve átszelő völgyekben, karsztforrásokból lép újra a felszínre. A mészkőben áramló, és a karsztforrásokban felszínre lépő víz a karsztvíz.

Térbeli helyzetük szerint lehetnek felszíni, és a felszín alatti karsztformák. A víz munkájának jellege szerint rombolt, vagyis eróziós és oldott, azaz korróziós formaelemek különülnek el, az épített elemektől a vízből kicsapódott anyag formáitól. A nyílt karszt ma látható felszíni formáit jelentős részben az emberi tevékenység alakította ki. A karsztfennsíkokat egykor erdőségek fedték, vastag talajtakaróval. Az erdők kivágása után azonban a víz lehordta a talajt, amelyet a gyökerek már nem tartottak meg, és több karsztvidék területén az erdő nem tudott újrasarjadni. Ezért ezeken a területeken gyakoriak a kopár felszínek a karrmezők. Jellegzetes karsztformák kialakulhatnak a felszínen, és a felszín alatt. A felszínen  karrmezők, víznyelők, töbörök, dolinák, poljék, és uvalák formájában nyilvánulnak meg a karsztosodási formák. A felszín alatt barlangok zsombolyok, cseppkövek, és mésztufagátak alakulnak ki.

A nyílt karsztok jellegzetes növénytársulásai a különféle kasztbokorerdők. A déli lejtőkön gyakran kaszterdők nőnek. A karsztforma általában az enyhén savas víz és a benne oldódó kőzet, például mészkő vagy dolomit kölcsönhatásának eredményeképpen alakul ki. A kölcsönhatásban jelentéktelen szerepet játszó szénsavat az eső hozza magával, beoldva a légköri szén dioxidot. A talajon átszivárgó víz abból enyhe szerves savakat huminsavakat, és fulvósavakat old ki. Ahogy lefelé szivárog, ezek a hosszú szénláncú szerves vegyületek rövidebb láncú szerves savakká töredeznek. A szulfátos karsztvizeknél a karszt formálásában a kénsav, és a kén hidrogén egyensúlya is szerepet játszik. Az enyhén savas víz oldani kezdi a kőzetfelszínt, behatol a repedésekbe, és a mélyedésekbe. Majd az idő múltával mélyíti ezeket, így még több víz tud behatolni, és kialakulnak a jellegzetes karsztcsatornák. Kevésbé gyakori a gipsz alapú karszt, amelyben a gipsz alapkőzet oldódása a mészkő alapját képező kalcium karbonáthoz hasonló formákat hoz létre. A felszínre kerülő kősó telepeknél is kialakul karsztosodás, amely a Sóvidéken, és Parajdon az európai ritkaságnak minősülő sókarsztot hozta létre.



A szél felszín formáló tevékenysége során elfújja a laza száraz felszíni üledéket, majd az elszállított anyaggal az útjába eső formákat csiszolja. Végül ha valamilyen akadály útját állja a homok szemcséknek megindul az akkumuláció. A kavicssivatag olyan helyen jön létre ahol a finomabb anyagot a szél elfújja, a nagyobb kavicsok helyben maradnak. A szél által felhalmozott üledék homokfodrokba rendeződik amelyek gerincvonala merőleges a szélirányra. Az akkumulációs forma típusa függ a területre jutó homok mennyiségétől, a szél irányától, erejétől, és a növény borítottságtól. A növényzet mentes területeken szabadon mozgó futóhomok formákkal találkozhatunk. Az uralkodó széliránnyal párhuzamos hosszanti dűne hossza akár a 400 kilométert is elérheti. A dűnék között a szelek spirálisan előre tartó és örvénylő mozgást végeznek, míg a dűnék mozdulatlanok maradnak. Ezeken a területeken vezettek a mindenkori karavánutak. A barkán pajzs vagy félhold alakú homokbucka amely a mérsékelt homokpótlású sivatagi területen mozog, 20-30 métert vándorolva egy év alatt. A csillagdűnék a sivatag legmagasabb homokformái, karjaik különböző szélirányokra utalnak. A nedvesebb területeken a gyér növényzet gátolja a homokmozgást. A szél által kimélyített forma a szélbarázda, amely mellett a kifújt anyag garmadákban halmozódik föl. Erősebb szelek esetén a garmadák elszakadhatnak a szélbarázdáktól és parabolabuckává alakulnak.

Az antropogén felszíni formaalakítás az utóbbi évtizedekben jutott a tetőfokára, az emberi  társadalmak egyre nagyobb mértékben alakítják át a környezetüket, így ma már nincs emberi hatásoktól mentes terület. Az ember tevékenységének elsődleges célja lehet, a régi felszín formák eltüntetése, vagy újak létre hozása. Például teraszok kialakítása, de emberi tevékenységek melléktermékeként is létrejöhetnek felszínformák, például meddőhányók. Ezen túlmenően az emberi beavatkozások következményeként tovább alakulhat a természetes felszínformálódás iránya, és mértéke. Erdőirtások hatására felerősödik a talajerózió, így a folyókba több hordalék jut, ami a síkságokon vagy a delták területén fokozott üledékfelhalmozódáshoz vezet. Az egyik legfeltűnőbb formaképzéssel jellemezhető emberi tevékenység a bányászat. A felszíni bányászat során bányaudvarok, meddőhányók jönnek létre, a felszín alatti járatok beszakadása miatt a felszínen süppedések, csuszamlások jelennek meg. A mezőgazdaság által létrehozott formák kevésbé feltűnőek, de mivel nagy területeket régóta művelnek igen fontos a formaalakító szerepük. Általában a mezőgazdasági tevékenység során az eredeti formák egyre inkább elmosódnak, azonban a puha kőzeten kialakított, és gyakran használt utak mélyutakká válhatnak, megjelenhet az árkos erózió. A vízrendezések során csatornákat, mesterséges medreket, víztározókat, duzzasztó és védőgátakat építenek. Ezek nem kívánt következménye a talajvíz süllyedése, a delták pusztulása, vagy a völgyzáró gátak környéki fokozott szeizmikus tevékenység.

A folyó víz felszín alakító munkája a Föld felszínén az egyik legfontosabb külső felszín alakító erő. A folyó a mozgási energiája révén megtámadja a mederfeneket, így hordalékot termel majd ezt elszállítja, és bizonyos helyeken lerakja. Az hogy hol milyen felszín formálás érvényesül leginkább a folyó energiaviszonyaitól függ. Például esés, vízhozam, hordalékhozam. Ezen tényezők időben, és térben is változnak ugyanazon folyórendszeren belül. Bevágódó medrek a meredek lejtőjű, mély völgyekben, és hegyvidéki területeken jellemzők. Ha a folyók bevágódása és a meder mélyülése gyors, akkor a folyó a teljes völgytalpat kitölti. Ha a medermélyülés lassúbb akkor a völgytalp egyik oldaláról a másikra kanyarog. Dombsági és síksági területeken a folyók leginkább kanyargó jellegűek, egyensúlyi állapot jellemzi őket. Az áramló víz legnagyobb sebességű pontjait összekötve kapjuk a sodorvonalat, amely mentén erózió, távolabb akkumuláció jellemző.

Így a külső homorú partot folyamatosan pusztítja a folyó, míg a belső íven lerakja üledékét, és övzátonyokat épít. A legnagyobb árvizek idején a homorú parton is megfigyelhető az üledék lerakása, ugyanis a mederből nagy sebességgel kilépő folyót lefékezi a part menti növényzet, így ott folyóhát épülhet. A folyótól távolabb lefűződő morotvákat, holtágakat, és nagy kiterjedésű ártéri mocsarakat találhatunk. Azokon a helyeken ahol a mederbe több hordalék jut, mint amennyit a folyó el tud szállítani, a mederben változó zátonyok, és állandóbb szigetek alakulnak ki. Ilyen feltöltő jellegű folyómedrek jellemzőek a félsivatagok, és a jégtakaró környéki területek erősen ingadozó vízjárású folyóira, és a hordalékkúpokon ahol a hegységből síkságra ér a folyó. Rendszerint ezek a medrek igen szélesek, sekélyek, a szigetek és zátonyok között a folyó folyton változtatja a sodorvonalát. Ha a folyó vízhozama, a vízgyűjtő terület klímája vagy magassági viszonyai megváltoznak, a folyórendszer elveszítheti egyensúlyát. Ennek ellensúlyozására megindul a teraszképződés, melynek eredményeképpen egymás felett, egymástól lépcsőkkel elválasztott sík teraszfelszínek alakulhatnak ki.

A glaciális formák jelenleg a szárazföldek tizedét borítják jégtakarók és magas hegységi gleccserek megnyilvánulásában, de a jégkorszakban háromszor nagyobb területet foglalt el a jég. Az Antarktiszt és Grönlandot fedi a legkiterjedtebb jégtakaró, amelynek a vastagsága a 3,5-4,2 kilométert is elérheti. A gleccserek jege a hóhatár felett hulló hóból származik, amely az olvadás, fagyás hatására, egyre tömörebb kék színű gleccserjéggé alakul. A gleccser jege a meredek falakkal határolt kárfülkében gyűlik össze, és a teknővölgyben mozog lefelé, amelyet fokozatosan parabola keresztmetszetűvé alakít át. A völgyfenék egyenetlenségei miatt a jég felszíne megrepedezik a legmeredekebb völgyszakaszokon akár gleccserzuhatag is létrejöhet. A gleccserek, jégtakarók nagy mennyiségű törmeléket, morénát is szállítanak, amely a jégár szélénél vagy végénél halmozódik fel.

A gleccserek elolvadása után a teknővölgyekben a túl mélyített mélyedésekben tavakat találhatunk, a völgyek meredek szakaszain pedig vízeséseket. A jégkorszakokban a jég több központból indulva borította be kontinensünk egy részét, és a jégtakaró egészen leért London-Köln-Krakkó-Kijev vonalig. A jégtakaró központi vidékein a nagy vastagságú jég legyalulta a felszín puhább üledékeit, míg a keményebbek jobban ellenálltak a jég munkájának. Így vásott sziklás sziklamedencés tájak jöttek létre, az utóbbiakban víz halmozódott fel, így alakult ki például Finnországban az ezer tó vidéke. A jégtakaró nagy mennyiségű morénát is szállított. Jellegzetes hátrahagyott forma a drumlin, és a gátszerű óz. A jégtakarók előtt az egykori gleccserkapukon át kilépő olvadékvíz nagy kiterjedésű homoksíkságokat épített.

A tengerparti formák a partszegélyen létrejövő sajátos természeti formák, amelyek a Föld felszínének több mint két harmadát borító óceánok, és tengerek közreműködésével jönnek létre. A partformák jellegét a terület kőzettani felépítése, a földtörténet során átöröklött formák, és a tenger munkavégző képessége alakítja. A tengerpartokon pusztító felszínformák az abráziók, amelyben döntő szerephez jut a víz által mozgásba lendített törmelék. A meredek partokon a tenger ár apály szintjében az abráziós fülke fut végig, amely egyre mélyebbre vésődik a sziklába, majd ha a felette lévő kőzet elveszíti állékonyságát, leomlik, és formálódása újrakezdődik. Az így létrejött meredek falat nevezzük kliffnek. A termelődött törmeléket a tenger folyamatosan mozgásban tartja, így az abráziós kavicsok legömbölyödnek, és a kis lejtésű abráziós teraszon a mélyebb self területekre szállítódnak. Az abráziós fal egyenetlen hátrálásával kapuk, hidak, tornyok jöhetnek létre, amelyek egyben azt is jelzik, hogy korábban hol húzódott a part vonala.

Az épülő partok rendszerint homokos vagy kavicsos anyagúak. A partra kifutó hullámok interferenciája miatt a parttal párhuzamosan jön létre a szegélyturzás. A rekesztő turzás öblöt fűzhet le, és ha a vége eléri a mélyebb vizet akkor turzáskampóban végződik. A partra különböző szögben érkező hullámok rakják le a turzás háromszög anyagát. A lidó a parttól jóval távolabb levő, gátszerű üledék felhalmozódás amely a lassan feltöltődő édesebb vizű lagúnát választja le a tengerről. A tenger és a folyók találkozásánál különböző típusú torkolatok alakulnak ki. Ha az ár és az apály között nagy a szint különbség, tölcsértorkolat jön létre, amely kedvező feltételeket nyújt a kikötők számára. Ha folyó több hordalékot hoz magával mint amennyit a tenger képes elszállítani akkor deltatorkolat fejlődése jön létre.


Az éghajlat jelentős hatással van az élő szervezetekre, és meghatározza az élőlények elterjedését. Az éghajlati tényezők közül a fény, a hőmérséklet és a csapadék a legjelentősebbek. A hőmérséklet az élőlények minden élettevékenységét befolyásolja, ezért általános hatással bír az élővilágra. A  hőmérsékleti viszonyok meghatározzák az éghajlati övek kialakulását, és így a növény, valamint az állatvilág elterjedését is befolyásolják. Az élőlények eltérő mértékben képesek alkalmazkodni a hőmérsékleti viszonyokhoz. A növényvilág és a változó testhőmérsékletű állatok élettevékenységeit a hőmérsékleti viszonyok nagymértékben meghatározzák. Nulla celsius fok alatt nyugalmi állapotba kerülnek vagy elpusztulnak. A melegvérű állatok viszont képesek alkalmazkodni a hűvösebb viszonyokhoz is, és részben a külső hőmérséklettől függetlenül végzik élettevékenységeiket. A vizek élővilága a víz fizikai paramétereitől függ, így a vizek befagyása édesvizeknél 0 celsius fok, tengereknél -2-3 celsius fok esetén életműködésük lelassul. A magas hőmérsékleti tartományban az élővilág ugyancsak kevésbé képes alkalmazkodni a kedvezőtlen viszonyokhoz, a legtöbb növény és állat nem képes elviselni az 50  celsius fok feletti tartományt, de egyes algák és baktériumok akár 80 celsius fok felett is megélnek. A hőmérsékleti gradiens a hőmérséklet eloszlást jelenti, azaz egységnyi távolságra eső változást. A vízszintes horizontális és függőleges vertikális hőmérsékleti gradiens megmutatja a léghőmérséklet csökkenésének vagy növekedésének mértékét.


A tiszta környezet a Földel való harmónia egyik alapköve. A természettel barátságban élő emberek összhangban is élnek a levegővel, a talajokkal, a vizekkel, a növényekkel, az állatokkal, és persze embertársaikkal is. A hosszú egészséges élethez nagyon fontos a környezet amelyben a mindennapjainkat éljük. Az utóbbi időkben a környezetszennyezés a világ minden országában megoldásra váró komoly feladat. A legtehetősebb országokban erre oda is figyelnek egyre tisztább levegőjű városok, betiltott adalékanyagok az élelmiszerekben, és egyre magasabb átlagéletkor ezt bizonyítja is. Sok helyen az iparosodás és a bányászat katasztrofális környezeti problémákat okoz. Ezeken a helyeken születési rendellenességek, tumorbetegségek hívják fel a figyelmet valamit nagyon nem jól csinálunk. A környezetszennyezés az állatvilágban is óriási károkat okoz, rengeteg állat szerepel a veszélyeztetett fajok vörös listáján, több mint 63 ezer állatfaj, melyből közel 20 ezer a kihalás szélén áll.

A méhek nem érzékelik a virágok illatát a levegőszennyezés miatt, ugyanis 200 évvel ezelőtt ezek az illatok 1 km távolságra hatoltak, most erősen szennyezett helyeken 100-200 m távolságra. Nem tudják elvégezni a virágok beporzását, és ez mezőgazdaságilag is óriási veszteséget okoz. Európában a növények három negyedét méhek porozzák be. Ezen állatok pusztulása már négy kontinensre kiterjedt, vannak olyan területek ahol a vadméhek szinte teljesen kipusztultak, de a házi méhek állománya is 30-40%-kal csökkent. A kaptárak elnéptelenedését fertőző betegségek, paraziták, légszennyezés, klímaváltozás, genetikailag módosított növények, elektromágneses sugárzások hatásai okozzák. A madarak a városi zajártalmak miatt nem találnak párt, mert nem tudnak a nagy zajban egymással kommunikálni. Az éghajlatváltozások következtében megváltozik a vadvizek oxigén tartalma, hőmérséklete, valamint a víz szennyező anyagai, amely jelenség a békák és halak között mutációt, meddőséget okoz. Az üvegházhatás kialakulásának kedvező gázok termelését 20-30%-ban az élelmiszer termelés, és ezen belül az állattenyésztés adja.

Kínában és Indiában vannak a legszennyezettebb levegőjű nagyvárosok, Indonéziában a legszennyezettebb folyó, Azerbajdzsánban van a Föld legnagyobb környezetszennyező ipartelepe. Kína és India nemcsak a túlnépesedés területén  világelső, de gazdaságilag is nagyon előretör. Jelenleg a globális GDP  negyedét érik el, 50 év múlva előre láthatólag akár a felét.
A Föld  lakosságának 20%-a fehér ember, aki a bolygó javainak 80%-át tudhatja magáénak. Ez az arány 2030-ra kiegyenlítődik, a fehér emberekre és a más rasszhoz tartozó népekre is fele fele arány jut, és 2050-re a 20% fehérre 20% jut a Föld javaiból. Nem mellékes az a tény sem hogy abban az időben töredéke lesz a rendelkezésre álló javaknak is, jelenleg rengeteg a feleslegesen megtermelt vagy a a fel sem használt termék.

Jelenleg 125 millió-ra becsülik azon emberek számát a Földön akik súlyos egészségügyi problémától szenvednek az ipari szennyezés miatt. A mérgező nehézfémek, radioaktív anyagok és növény védőszerek toxikus hatása erőteljesen jelen van és kimutatható a levegőben, a vizekben valamint a talajban.
A Földön jelenleg 1 milliárd ember éhezik, ezzel ellentétben 1,5 milliárd a túlsúlyosak száma, és fél milliárd az elhízottaké. A tehetős országok élelmiszer pazarlása is óriási, évente több milliárd tonna élelem végzi a szeméttárolókban, gyakorlatilag a megtermelt élelmiszer fele. Nyolcszáz millió ember nem jut megbízható, ivásra alkalmas vízhez. A világ országaiban 200-szor annyit költenek fegyverkezésre, és háborúkra mint családtervezésre. Az egyre gyarapodó autógyártás erőteljesen hozzájárul a bolygónk környezetszennyezéséhez. Évente hatvan millió db autót gyártunk, jelenleg több mint egy milliárd a Föld személyautó állománya, és ez a mennyiség 2020-ra közel a duplája is lehet.

A Föld kizsákmányolása energia szempontjából is monumentális, napi szinten 80 millió  hordó kőolaj kerül kitermelésre. A területi veszteségek és a környezeti mérgek kibocsájtása a természetbe ijesztő méreteket ölt világ szerte. Évente 5 millió hektár erdőveszteség, közel 7 millió hektár talajerózió, közel 12 millió hektár sivatagosodás és közel 10 millió tonna környezet szennyező ipari vegyi anyag jut a földekre, vizekbe, és a levegőbe. Ezen kívül évente 40 millió  tonna elektronikai hulladék termelődik, ebből 28 millió tonna Kínában. A bánya és ipar vidékeken a talajok, és a vizek nehézfémekkel szennyezettek, amelyek következtében van olyan tartomány ahol a 6 év alatti gyermekek 85%-a ólommérgezésben szenved. Szintén Kínában minden ötödik napon nyitnak megy egy szénerőművet, és emiatt a nagy városokban már nem látni a napot. Pekingben pedig egy vállalkozó konzervált tiszta levegő értékesítésébe kezdett az erősen szennyezett levegőjű fővárosban.

Óriási a környezetszennyezés az óceánok vizében is, ez az élőhely ad otthont a Föld biodiverzitás 80%-ának. Oxigént, vizet, élelmet ad az emberiségnek, és szabályozza a bolygó mikroklímáját. Az óceánok élővilágát a fenntarthatatlan emberi tevékenységek a klímaváltozás és az óceán vizének elsavasodása veszélyezteti. Ezen vizek területének 2%-a áll védelem alatt, a nemzetközi vizeknek alig 1 %-a. A part menti óceánok vize katasztrofális szennyezettségnek van kitéve, éves szinten 20 milliárd tonna ipari, és kommunális szennyezőanyag pusztító hatásának. Csak műanyag palackokból kontinensnyi területeken 10 méter magas szeméthegyek úszkálnak a világtengerek vizeiben. Évente ötmillió tonna kőolaj kerül az óceánokba amelyek teljesen megmérgezik az élőlényeket.

Szén dioxid kibocsájtás területén a kormányok megegyeztek hogy melyik ország mennyi szén dioxidot bocsáthat ki évente. Ha mégsem bocsátaná ki az engedélyezett mennyiséget akkor, a kvóta fennmaradó részét eladhatja egy olyan országnak, mely a tetemes összeg kifizetése fejében ezt a lehetőséget ki is használja. Hol végződik a környezetvédelem és hol kezdődik az értékelvonók zsebeinek megtömése? Sokan akik még nem ismerik fel az igazságot örülnek, hogy a kormányok intézkedéseket tesznek a környezetvédelem érdekében. Valójában látszat környezetvédelmi terveket hajtanak végre, és az igazi motiváló erő a pénz amelynek az egész civilizált világ a térdet hajtó rabszolgája.


A légszennyezésbeli komoly problémát okozó példát az izlandi Eyjafjallajökull jégmező alatti vulkán 2010 áprilisában történt kitörése produkálta. Első kitörése enyhébb vulkánkitörés volt, de a második egész Európára kiterjedő légtérzárat eredményezett. A legtöbb európai repülőtér napokig teljesen zárva volt, ugyanis szakértők szerint a vulkáni hamu, amely nagy részecskéket is tartalmaz, kárt tehet a repülők hajtóművében, ez pedig katasztrófákhoz vezetett volna. A légtérzár hat napja alatt összesen 95000 kereskedelmi légi járatot kellett törölni, bár további becslések 107000-re tették a törölt járatok számát. Ez a világ kereskedelmi légi forgalmának mintegy 48%-ának kiesését jelentette, és összesen 10 millió légiutast érintett, valamint 1,3-2,8 millió tonnával kevesebb szén-dioxid került a légtérbe. A hamu számottevő mennyiségben tartalmazott fluoridot is. A vízben oldható egészségkárosító anyagok miatt az állatok itatását egy időre megtiltották azokból a természetes vizekből, amelyekbe fluorid is keveredhetett. A leszóródott hamu a vulkán közeli területen egy időre megakadályozza a mezőgazdasági termelést is a talajra hullott mérgező hatású anyagok miatt. A kitörés, a jég megolvadása miatt, árvizeket, iszapáradásokat, is okozott, ezért a közeli lakosság evakuálására volt szükség.


Ezek után nem csoda, hogy az emberiség sokféle betegségtől szenved, a bolygónk és a növények problémái ezt rajtunk keresztül visszatükrözik. Élő példa erre az allergénként megbélyegzett növények. Azt jelzik valami nincs rendben a szervezetünkben.
A természeti katasztrófák is azokon a helyeken fordulnak elő ahol az emberek negatív energiái koncentrálódnak. Élő példa erre Szecsuán ahol olyan földrengés volt 2008-ban hogy 5000 tó keletkezett 100 ezer négyzetkilométer kiterjedésű területen. Bolygónk intelligenciája révén a károsodásait képes helyreállítani a földkéreg tektonikus lemezeinek csúsztatásaival, ez viszont természeti erők megnyilvánulásai földrengések, szökőárak és vulkanizmusok formájában testesül meg. A természeti erők folyamatos helyreállító munkája következtében vannak szárazföldek amelyek tenger alá kerülnek, és vannak amelyek kiemelkednek, ez főleg szigeteknél figyelhető meg. A vulkanizmusok képesek szétrobbantani, és elsüllyeszteni kisebb szigeteket, és ugyanakkor  tengerrengések képes felszínre emelni víz alatt lévő területeket, amelyek később szigetek lesznek. Az elmúlt években Ausztráliában amely viszonylag egy szárazabb terület olyan vízkatasztrófára volt példa hogy csak csónakkal lehetett közlekedni az adott lakott területen, úszva nem mert a vízben hemzsegtek a krokodilok, a cápák, és a mérges kígyók. Voltak helyek ahol még a 20 métert is elérte a vízoszlop magassága. Szintén Ausztráliában a Föld déli féltekén, 2014-ben a januári nyár olyan hőséget produkált hogy 100000 denevér megfőtt a hőségben. Ezzel ellentétben a Föld északi féltekén Észak Amerikában hideg rekordok dőltek meg, és befagyott a Niagara vízesés. Ezek a figyelmeztetések nem minden napi jelenségek, ezek már tényleg azt jelentik valamit nem jól csinál a Föld népe.

Óriási visszaélést követünk el magunk és a Föld ellen, de még most sem késő a cselekvésre mert van megoldás a regenerálódásra. Minél jobban odafigyelünk a természet, és  a környezetünk tisztaságára, védelmére a Föld lesz a legjobb szövetségesünk abban hogy egészségben és harmóniában éljünk rajta. Élő példák erre a természetvédelmi területek és nemzeti parkok amelyek eredeti formában megőrzik a harmóniát, a természetességet, és a környezet élővilágát. Egyre több országban kezdenek terjedni az ökofalvak és a permakultúrák amelyek jó példát adnak a környezetbarát életmódra, és az öntermelésre, élelmiszer termelés, energia előállítás, és építkezések terén is.

A magyar építőipar legfőbb kitörési pontja a jövőben energia szempontjából, a rossz állapotú házak energiahatékonysági felújítása. Ez  a program csökkentené a rezsiköltséget, az energiaimport függőséget, és munkahelyeket teremtene. Évente a paksi atomerőmű energiatermelésének több mint 40%-át, és a földgáz behozatal 20%-át lehetne megtakarítani. Ausztria példája egyedülálló alternatív energia forrásokból fedezi az energiaszükséglete 90%-át. Indiában a Zöld Kezek mozgalom tevékenysége az erdőtelepítés, cél kitűzésük hogy 2015-ig 114 millió fát ültetnek el sok ezer önkéntes közreműködésével. Volt olyan nap amikor 850 ezer facsemetét sikerült megvalósítani az erdőtelepítésből, és ez a teljesítmény bekerült a Guinness rekordok közé. Az utóbbi időkben nagy hangsúlyt fektettek az illetékes szakemberek a Zöld Szahara programnak, amelyben célkitűzésként szerepel a klímaváltozás hatásainak csökkentése, és az alternatív energiatermelés. A terv szép és jó, bár vannak fenntartások hogyan valósítják meg a környezeti és éghajlati jelenségek harmóniáját.  Vajon miért van ez a nagy odaadás pont a Szaharáért, vagy éppen a gazdag olaj és gázlelőhelyeiért?


A HAARP rendszerek eredetileg nagyfrekvenciás aktív sarki fény kutató programok amelyek 180 darab  oszlopból  épülnek föl egyetlen antennarendszerré. A haditengerészet, a légi erő, és számos tudományos intézet közös vállalkozásának együttműködéséből  alakult meg. Jelenleg a Föld legnagyobb rádióállomása. Az antenna a térerőből származó energiát összpontosítja, és az ionoszféra legtetején egy pontba lövi ki. Irányítható, mert több millió watt nagyon alacsony frekvenciájú hullámot tud a légkör 1 pontjára irányítani, mire az célba ér már 1 milliárd watt. Gyakorlatilag a jelenlegi villámok energiáját 100 szoros-ára is képes növelni ez a rendszer. Kapacitása 72000-szer nagyobb mint az USA-ban jelenleg működő legnagyobb  tényleges rádió állomásé. A HAARP által az égbe sugárzott energia felmelegíti a légkört ami időjárás változást okoz.

Ez a rendszer valójában geofizikai fegyver amely alkalmas az időjárás megváltoztatására, alkalmazói természetesen tagadják ezt. Nem közvetlenül hanem közvetve hat, a kitolt ionoszféra helyét a sztratoszféra tölti be. Elmozdulásával megváltoztatja a magas légköri áramlatokat, amely megváltoztatja a légkörön belül mozgó víz viselkedését. Az elektromágneses hullámok visszapattannak a Földre és rendkívüli pusztítást tudnak végezni. Az Egyesült Államokban 3 ilyen rendszer működik, Európában 2, és a Föld különböző részein még 20. Ezek a generátorok a Föld bármely pontján módosíthatják az időjárást, felhőszakadástól a szárazságig. A légkör felmelegítésével és nagy nyomású légáramlatokkal a hurrikánok irányát is el lehet terelni, vagy meg lehet változtatni. Amióta ez a rendszer létezik óriási árvizek, szökőárak, hurrikánok és földrengések működnek egyre gyakrabban, és egyre több helyen.

A NASA kutatóközpontban 2001-ben a szakemberek szerint a nagy magnitúdójú földrengéseket az ionoszférában fellépő elektromos zavarok előzték meg. Ezt a rendszert földtomográfiai munkákra is lehet használni olaj és gázlelőhelyek felkutatására. A HAARP az elektromos áram távoli manipulálására is alkalmas. Érdekes módon az akciók előtt furcsa fény jelenségek megjelenéséről számolnak be a szemtanúk. A rendszer alkalmazása mögött anyagi haszonszerzés lehetősége rejlik, ugyanis ha egy megcélzott területen ember áldozatok, és anyagi kár jelenik meg akkor a HAARP használói az adott terület veszteségét a maguk anyagi javainak bővítésére használhatják. Például olcsóbb telkek megvásárlása, üzleti létesítmények befektetése, energiaárak manipulálása, és az időjárás ellenőrzési project csődje révén újabb támogatás kicsikarása a HAARP finanszírozására. Ezen felül az időjárás manipulálásával, teljes mértékben irányítani és befolyásolni lehet az élelmiszer piacot, mivel a növénytermesztési ágazatok termésének nagy többsége nagyon nagy mértékben az időjárás függvénye. A termés mennyisége és minősége nagyon ki van szolgáltatva, az aszályoknak, korai felmelegedéseknek, állati kártevők, mikroorganizmusok gyomnövények inváziójának, folyamatos esőknek, viharoknak.

Egyes kutatók szerint a HAARP A Föld magnetoszférájára is hatással van,  ez a szféra elektromágneses hullámai hasonlóan működnek mint az emberi elektromágneses hullámok. A magnetoszféra fő feladata hogy megvédjen az elektromágneses sugárzásoktól. Minden élőlény életműködése szorosan összefügg bolygónk működésével, és érdekes módon a finom enegiákra minden élőlény különösen érzékeny. Energiamezőnk felépítése nagyon hasonló a Földéhez. A HAARP rendszer hatást gyakorol egészségünkre, élettani működéseinkre, és érzelmi hangulatunkra is. Azok az emberek akik az antennarendszer közelében élnek számos egészség károsító hatásról számolnak be.

Bebizonyosodott hogy a természet erői
természetes és mesterséges formában is képesek működni. A különbség közöttük a közvetlen és a közvetett megnyilvánulás, mindkettőt az emberi kollektív tudat vonzza be az életébe. Nemcsak napjainkban vannak ezek a nagy klímaváltozások, történelmi adatok igazolják hogy a tatár hódítás fénykorában is voltak esős időszakok amelyeket tartós szárazság követett. Ez a jelenség még a hódításokra is kihatott. Amikor a vikingek fölfedezték Grönlandot miért nevezték zöld földnek és telepedtek le? Mert akkor nem sarkvidéki klíma uralkodott a Föld legnagyobb szigetén, a jelenlegi zord hideg később köszöntött be. Tehát ha mesterségesen nem irányítanánk az időjárást akkor is folyamatosan, és automatikusan változna. A HAARP alkalmazása mellett a környezetszennyezés is meggyorsítja az éghajlat változás folyamatait.

A talajok ásványi anyag
tartalma egy idő után kimerül, ezért a fák nem tudják felvenni a számukra szükséges anyagokat. Ennek következtében immunrendszerük gyengül, ezért betegségek, kártevők, erdőtüzek következtében kipusztulnak, amely kevesebb oxigén termelést, és kevesebb  szén dioxid lekötést hoz maga után. Egy 50 éves erdei fa 50 kg oxigént termel  69 kg szén dioxidot köt meg, és 405 kg szennyezőanyagot képes kiszűrni a levegőből egy vegetációs időszakban. A smaragdfa 10 szer annyi szén dioxidot köt meg , és ennek arányában annyival több oxigént termel mint az átlagos fák. A kevesebb oxigén, és a nagyobb arányú széndioxid koncentráció végül felmelegedésekhez vezet. Az Egyenlítőnél az óceánok víz hőmérséklete 30 C fok. Ha a sarkvidéki jégtömegek elolvadnak hatalmas árvizekhez, szökőárakhoz vezethet.

A légköri felmelegedések felolvasztják a sarkvidékek jegét, amely a tengerbe kerül. Az édesvíz, és a sós víz keveredik, meleg párája fölszáll a só visszahullik. A süllyedő só az óceán hajtóereje. A tengerfenéken északra halad és párájuk  újra fölszáll végül a só sűrűsége csökken. Ez egy konvekciós áramlat amely idővel lelassul. Végül lehűlnek a légáramlatok, és ez a folyamat eljegesedéshez vezet. Szakemberek szerint három nap alatt képes a hőmérséklet lemenni -50 C fokra. A felmelegedések és  lehűlések körforgását a víz ciklusai, az óceáni áramlatok okozzák a Földön. Végül hogy kiegyenlítődjön a természeti és éghajlati egyensúly vulkanizmusok vetnek véget a jég világának, és a talajok feltöltődnek ásványi anyagokkal. A felmelegedések és lehűlések körforgásai rendszeresek voltak a Föld  történelmében. A 10 ezer éves felmelegedések, és a 90 ezer éves jégkorszakok folyamatosan váltották egymást. Kutatók a tavak medréből vett mintákkal bizonyították hogy  a különböző korszakokból származó minták 90 ezer évig tartó időszakban pollenmentesek, 10 ezer évig tartó korszakban pollennel rendelkeztek. Jelenlegi éghajlatunk a bolygó különböző részein 150 éve  ebben a formában működik, és évszázadokkal előtte kis jégkorszak volt a Föld éghajlati történelmében. A legutóbbi nagy jégkorszak idejéből megmaradt mamut tetem amelyet a jég konzervált teljesen ép volt, olyannyira hogy még az emésztetlen fű is a gyomrában volt. Tízezer évvel ezelőtt történt hogy ez az időszak véget ért.



CTRL + Q to Enable/Disable GoPhoto.it
CTRL + Q to Enable/Disable GoPhoto.it